Városlista
2026. március 22, vasárnap - Beáta, Izolda, Lea

Hírek

2015. Szeptember 28. 10:45, hétfő | Helyi
Forrás: Police.hu

Mosonmagyaróvári gyilkosság - Őrizetben a gyanúsított

Mosonmagyaróvári gyilkosság - Őrizetben a gyanúsított

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2015. szeptember 27-én 5 óra 5 perc körüli időben Mosonmagyaróváron egy fiatal férfi bűncselekmény áldozata lett.
A nyomozók a helyszíni szemlével párhuzamosan azonnal megkezdték az adatgyűjtéseket. A nyomozati cselekmények eredményeként 10 órán belül azonosítottak három férfit, akiknek köze lehetett a bűncselekmény elkövetéséhez. Közülük két személyt tanúként, míg Sz. Cs. 22 éves magyar-szerb kettős állampolgárt gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, amihez elmondása szerint egy helyi szórakozóhelyen kialakult szóváltás vezetett. Helyszíni kihallgatásakor a gyanúsított megmutatta a rendőröknek a korábban elrejtett kést, amivel többször megszúrta a sértettet. A nyomozók a 22 éves elkövetőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi

A gépek és a művészet találkozása

Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.

2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi

Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben

A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.

2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi

Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz

A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.