Hírek
2010. Június 30. 14:25, szerda |
Belföld
Forrás: HírTV
Művészetek Völgye huszadik alkalommal
Huszadik alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgye fesztivált július 23. és augusztus 1. között. Márta István, a rendezvény főszervezője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: 80 helyszínen több mint 1200 program várja az érdeklődők
Muzsikás Völgy, Völgyszínházak, Családi völgy, Humorvölgy, Művészetek Zöldje - néhány címszó a több mint 1200 programból, amelyet a szervezők ígérnek az idei fesztiválra. Márta István elmondta: lesznek világzenei és egyházzenei koncertek, bemutatkoznak a tájegységek, lesz népzene és táncház, antikvárium, kihívással élők napja és ősök háza is. Az idei völgyvendég a Felvidék lesz, ahol határon túli magyar és szlovák művészek is bemutatkoznak. A főszervező tájékoztatása szerint lesz emberi energiával működtetett bioszínpad, völgymozik üzemelnek és számos kiállítás lesz.
A programoknak 80 helyszín ad otthont Kapolcson, Taliándörögdön, Vigántpetenden, Monostorapátiban, Öcsön, Pulán és Nagyvázsonyban.
A főszervező arról is beszélt: a sátorhelyek 800 forintba kerülnek majd, egy szobáért pedig 2-3 ezer forintot kell fizetni. A helyszínek között ingyenes csigabusz szállítja a látogatókat. A 10 napos bérlet 18 ezer forint lesz, míg a diákoknak és a nyugdíjasoknak ugyanez 15 ezer forintba kerül. A napijegy egyébként 2000 forint lesz, a háromnapos hétvégi jegy pedig 5000 forint. Emellett lesznek olyan programok, amelyekre előre jelentkezni kell, mert csak korlátozott létszámban lehet rajtuk részt venni.
Márta István kérdésre válaszolva elmondta: 1 pályázaton tudtak csak indulni, amin 23 millió forintot nyertek el, az új kormány pedig fontosnak nevezte a rendezvény megtartását és gyors támogatást ígért a programokhoz. Az összegről még egyeztetnek - tette hozzá a főszervező.
A Művészetek Völgye programjait először 1989-ben rendezték meg, akkor háromnapos volt a fesztivál. 2008-ban pénzhiány miatt csak egy-egy településen voltak programok, tavaly pedig elmaradt a rendezvény.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
2026. Április 25. 17:56, szombat | Belföld
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát
