Hírek
2010. Július 25. 14:29, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Nagyrészt beismerte tettét a rendőrt halálra gázoló férfi
Nagyrészt beismerő vallomást tett az a férfi, aki péntek délután gázolt halálra egy rendőrt a Keleti pályaudvarnál, menekülés közben. Mint kiderült, a gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, jogosítványa sem volt, és még
Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámolt, meghalt egy rendőr péntek délután Budapesten, miután a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta egy menekülő autós. A sofőrt a XIV. kerületben akarta megállítani két egyenruhás, de ő elhajtott. A férfit a Keletinél sikerült megállítani, ám hirtelen hátramenetbe kapcsolt, és ekkor ütötte el a fiatal zuglói rendőrt. Az autóst végül a IX. kerületi Gubacsi úton fogták el női utasával együtt. A fiatalember mellkasi sérüléseket és koponyaalapi törést szenvedett, amelyek olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt. Radovics Dusán zászlós mindössze 30 éves volt.
A gázolót este vitték kihallgatásra a Budapesti Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületébe, a vallatás egészen hajnalig tartott. Mint kiderült, a férfi többszörösen büntetett előéletű, jogosítványa sem volt, és még az sem tisztázott, kié volt a kocsi, amelyet vezetett. Feltehetően ezért menekült el a rendőrök elől, bár tettére nem adott egyértelmű magyarázatot. A gyanúsított ellen egyelőre hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés és közúti veszélyeztetés miatt folyik az eljárás - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A férfi jelenleg őrizetben van, és az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatását is, az indoklás szerint ugyanis fennáll a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye. A tragédia idején a gyanúsítottal volt élettársa is, őt tanúként hallgatták ki az ügyben.
Az elhunyt fiatalember tiszteletére péntek este gyertyás megemlékezést tartottak a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság előtt. Több százan gyűltek össze, még a Stefánia út egy részét is le kellett zárni, olyan sok volt az autó. A járművek között rendőr-, tűzoltó- és mentőautók sorakoztak, ezeken néhány percre bekapcsolták a szirénákat is. A megemlékezésen részt vett Pintér Sándor belügyminiszer, Hatala József országos és Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány is.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
