Hírek
2010. Június 27. 14:39, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség
Nagyüzemben hamisították a diplomákat
Közgazdász, sőt jogi diplomát is hamisított az a banda, amelyik után két éve nyomoz a rendőrség. Nemcsak a hamisítókat, hanem a vásárlókat is meggyanúsították. Ők legalább 300-an vannak. A szakértők szerint a banda nagyüzemi módsze
A nyomozók nemcsak a banda tagjait, hanem a papírok vásárlóit is meggyanúsították. Összesen 300 embert. A hamisítók egy teljes gyártósort építettek, ahol a szakértők szerint az eddigi legjobb minőségű hamisítványokat készítették.
„A házkutatások során valamennyi alapanyag és nyomdai eszköz lefoglalásra került, az okmányszakértői vélemény szerint körülbelül 5-6000 darab további hamis okirat elkészítésére lett volna ez az alapanyag mennyiség alkalmas" - mondta Kovács Veronika, a BRFK főhadnagya.
A hamis diplomák vásárlói pénzbüntetésre, vagy akár három évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak. De a nyomozás még nem ért véget, hamarosan újabb száz embert hallgatnak ki.
Akadt olyan gyanúsított is, aki csak saját magának két diplomát és két nyelvvizsgát vásárolt. Mint később kiderült, ezek darabjáért csaknem 250 ezer forintot kellett fizetnie a csoport tagjainak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek
Felszámolták a budakeszi droglabort
Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.
2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő
Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.
2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek
Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.
