Hírek
2011. Szeptember 29. 10:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Napra-forgó kerékpártúra – időszakos fennakadás lehet a közlekedésben
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat által fenntartott Napra-forgó Közalapítvány 2011. szeptember 30-án (pénteken) rendezi meg hagyományos jótékonysági kerékpártúráját.
A résztvevők – rendőrségi felvezetés és biztosítás mellett – kb. 9.15 órakor a Megyeháza térről indulnak és a Baross Gábor-híd - Baross Gábor út – Nagy Imre utca – Nádas Ernő utca – Szent Imre út – Sági út – Töltéstava- Táplánypuszta útvonalon jutnak el úti céljukhoz, a Dr. Piróth Endre Szociális Központhoz, majd kb. 12.30 órakor - ugyanezen az útvonalon – indulnak vissza.
A rendezvény által érintett útvonalon és időben kérik a közlekedők, elsősorban az autósok türelmét és megértését az időszakos fennakadás miatt.
Immár kilencedik alkalommal szervez jótékonysági kerékpártúrát - a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat által 2001-ben alapított - Napra-forgó Közalapítvány, idén szeptember 30-án, (pénteken). A komoly hagyományokkal bíró rendezvény úti célja ebben az évben is a táplánypusztai Dr. Piróth Endre Szociális Központ lesz, ahol a lakók – hagyományosan – műsorral és szerény vendéglátással fogadják a kerekeseket.
A kerekezők szeptember 30-án, pénteken reggel 9.00 óráig gyülekeznek Győrben, a Megyeháza előtti téren. Rövid megnyitó, köszöntő után a vállalkozó kedvűek nyeregbe pattannak és rendőri biztosítás mellett elindulnak úti céljuk felé. Az előzetes jelentkezések szerint 6 iskola közel 150 diákja választja ezt a programot az iskolaév kezdetén.
A Napra-forgó Közalapítvány-t Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése 2001-ben alapította azzal a szándékkal, hogy az általa fenntartott szociális intézményekben lakó sérült embertársaink jobb körülmények között élhessék mindennapjaikat.
Ezzel a programmal céljuk az, hogy a figyelmet fogyatékkal élő embertársainkra irányítsák, a fiatalságot az egymás iránti odafigyelésre neveljék, egyben segítsék az önkormányzat fenntartásában működő szociális intézményt – s mindehhez a sportot hívva segítségül. Nem versenyről van szó, hanem a sérült embertársaink iránti szolidaritás és szeretet kifejezéséről, kellemes kerékpározással kísérve.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
