Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. Október 03. 14:29, vasárnap | Kék hírek
Forrás: HírTV

Négymilliót csaltak ki az idős embertől?

Négymilliót csaltak ki az idős embertől?

Csalás gyanújával indított nyomozást a rendőrség egy négymilliós kölcsön ügyében Bács-Kiskun megyében.

Az ügyben egy 87 éves tiszaalpári férfi feljelentése alapján indított nyomozást a rendőrség, három egyelőre ismeretlen nő ellen. A feljelentő elmondása szerint a három nő még szeptemberben négymillió forintot kért tőle kölcsön azzal az ígérettel, hogy ennek fejében ezentúl sűrűbben fogják látogatni és segíteni. Bár a kölcsön visszafizetésének határideje még nem járt le, az idős férfi azt gyanítja, hogy becsapták, azóta ugyanis egyik nő sem kereste fel, ígéretükből eddig semmit nem váltottak valóra.

A beszerzett adatok alapján a rendőrség is megalapozottnak ítélte a csalás bűncselekményének gyanúját, ezért a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vizsgálatot indított a körülmények tisztázására.

(HavariaPress)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Kék hírek

Megszúrta tanulótársát egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában

Megszúrta tanulótársát és súlyos sérülést okozott egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

2024. Április 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Székkel támadt tanárára egy diák, vádat emeltek ellene

A 9. osztályos tanulók a tanórán székkel támadt tanárára az egyik szolnoki iskolában - tudatta a főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken közleményben az MTI-vel.

2024. Április 24. 07:54, szerda | Kék hírek

Elfogtak egy öt éve körözött férfit Budapesten

Öt évig bujkált a hatóságok elől az a férfi, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közreműködésével a XI. kerület egyik erdős részén fogtak el a múlt szerdán.