Hírek
2026. Február 23. 13:45, hétfő | Helyi
Nem a tiltásban van a megoldás – ezt üzeni a február 25-i győri rendezvény
A digitális világ ma már megkerülhetetlen része a fiatalok mindennapjainak. A kérdés nem az, hogy hogyan zárjuk ki belőle a gyerekeket, hanem hogyan tanítjuk meg őket egészségesen jelen lenni benne.
Erre a gondolatra épül a MozgásKlinika Győr és a Széchenyi István Egyetem február 25-i közös rendezvénye, amelyet az Uni-Elite Sport Clubban rendeznek meg, az ETO Park területén.
Az esemény egyik partnere a képernyőidő.hu szakportál, amelynek alapítója, Horváth Péter külön kiemeli: a tiltás soha nem oldott meg semmit. „Ha csak kívülről kritizáljuk a játékvilágot, elveszítjük a párbeszéd lehetőségét" – fogalmaz. A portál éppen ezért jelenik meg szívesen gamer és e-sport eseményeken: ott lehet hitelesen beszélni arról, hogyan találhatók meg az arányok a képernyő előtt töltött idő és az egészséges életvitel között. Nem Coelho-idézetes bölcsességekkel, hanem tudományos alapokon, szakemberek meghallgatásával.
A rendezvény középpontjában a mozgásszervi megelőzés áll.
A MozgásKlinika mára az ország számos városában – Győrtől Miskolcon és Debrecenen át Szegedig, valamint Budapest több pontján is – jelen lévő országos hálózat, amelynek győri franchise partnere az elsők között nyitotta meg kapuit. Ez a szakmai háttér garantálja, hogy a február 25-i esemény nem csupán helyi kezdeményezés, hanem egy bevált, országos tudásbázisra épülő program.
A MozgásKlinika szakmai tapasztalatai szerint a magyar iskolások több mint 60 százaléka panaszkodik hát- vagy derékfájásra, ami szoros összefüggésben áll az ülő életmóddal. A gamer testtartás következményei – nyaki és háti fájdalmak, csuklóproblémák, izomegyensúly-zavarok – sokszor csak akkor kapnak figyelmet, amikor már fájdalommal járnak. Az esemény célja éppen az, hogy időben felismerhetővé és megelőzhetővé tegye ezeket a problémákat.
Sokan azzal nyugtatják meg magukat, hogy ha a gyerek heti kétszer elmegy edzeni, azzal „megváltotta" a napi több órás képernyő előtt ülést. A Képernyőidő.hu és a MozgásKlinika szakértői azonban egyöntetűen figyelmeztetnek: ez egy csapda. Az úgynevezett „aktív kanapélakó" jelenség lényege, hogy valaki sportol ugyan, de a nap nagy részét mozdulatlanul tölti. A szervezet nem kumulálja a mozgást – a heti két intenzív edzés nem ellensúlyozza a napi hat-nyolc óra folyamatos ülést. A test mindennapos, kisebb megszakításokra, rendszeres felállásra, rövid átmozgatásra van szüksége. Különösen igaz ez fejlődésben lévő gyerekeknél, ahol a hosszan tartó ülés nemcsak az izmokat érinti, hanem hat az alvás minőségére, a keringésre, a szem terhelésére és a mentális kifáradásra is.
Mindez pedig nem csupán a gyerekekre vonatkozik. Horváth Péter maga is ülőmunkát végez, és azt mondja: a nevelés valójában példamutatás, nem az, amit mondunk, hanem amit csinálunk. Ha a szülő sem figyel erre a saját életében, nehéz elvárni a gyerektől, hogy másképp viszonyuljon a kérdéshez.
A február 25-i rendezvény éppen ezt a komplex szemléletet képviseli. A helyszínen mozgásszervi specialisták, e-sport szakértők és elismert versenyzők – köztük Kiss Norbert hétszeres kamion-Európa-bajnok és Szabó Krisztián virtuális golfmester – várják a látogatókat. Személyesen lehet kérdezni, tájékozódni, és olyan egyszerű, azonnal bevezethető praktikákat megtanulni, amelyek már másnaptól érezhetően változtathatnak a mindennapokon. Ezt sem egy cikk, sem egy YouTube-videó nem tudja pótolni: egy tapasztalt szakember, aki évek óta látja ezeket az eseteket, sokkal jobban át tudja adni azt, ami valóban működik.
A rendezvény üzenete egyszerű:a játék jó, de a tested a legfontosabb kontrollod.Az ingyenes esemény minden egészségtudatos fiatalnak és szülőnek szól – aki pedig nem csak hallani szeretne erről, hanem valóban tenni is, annak február 25-én ott a helye Győrben, az Uni-Elite Sport Clubban.
---
A rendezvény adatai:
Mikor:2026. február 25., szerda, 17:00–20:00
Hol:Uni-Elite Sport Club (ETO Park), Győr, Nagysándor József u. 31.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, a helyek száma azonban korlátozott,így érdemes regisztrálni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 08:25, hétfő | Helyi
Sportkongresszus az egyetemen, friss kutatások terítéken
A legújabb kutatási eredményeket mutatták be a Széchenyi István Egyetemen rendezett országos sporttudományi kongresszuson.
2026. Június 08. 08:09, hétfő | Helyi
Ismét elnyerte a Superbrands minősítést a győri Ceres
A Ceres immár kilencedik alkalommal nyerte el a Superbrands elismerést, amely a világ egyik legismertebb és legelismertebb márkaminősítési programjának védjegye.
2026. Június 08. 07:06, hétfő | Helyi
Egyelőre még mindig nincs jelentős szúnyogártalom
Csak egy-egy helyen jelentek meg eddig csípőszúnyogok, jelentősebb szúnyogártalom nem alakulhatott ki az időjárás miatt. Talán most jön a változás?
2026. Június 07. 08:21, vasárnap | Helyi
Mutassuk meg együtt Győr különleges fáit!
Győr tele van különleges fákkal, mutassuk meg együtt Győr legszebb és legértékesebb fáit. Küldjük el a polgármesteri hivatalnak a Győr applikáción keresztül!
