Hírek
2018. Augusztus 06. 11:24, hétfő | Bulvár
Nem áll többé színpadra Kulka János
A színész először adott interjút két évvel ezelőtti stroke-ja óta.
Kulka János két évvel ezelőtti stroke-ja óta először adott televíziós interjút. A színész az RTL Klub Fókusz című műsorában mesélt arról, hogyan tanult meg újra beszélni logopédusa, Varga Sarolta segítségével.
Kulka az agyi sérülése miatt komoly beszédzavarral küzd. Állapotát afáziának hívják: ez azzal jár, hogy a betegnek ugyanolyan tiszták a gondolatai, ám azokat nem képes szavakba önteni. Az ilyen állapoton sokszor korábban már ismert versek szavalásával, dalok eléneklésével szoktak segíteni. Kulkán elsősorban a zeneterápia segített, ahogyan azt logopédusa már a Klubrádiónak adott közös interjú során elmondta.
Szerencsére Kulka nagyon sokat fejlődött az elmúlt két évben, és nagyon jó kedvvel nyilatkozott a tévécsatorna riportereinek. Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy valaha újra színpadra áll majd, mivel az artikuláció továbbra is komoly nehézséget okoz számára. Amikor a Fókusz műsorában színházi visszatéréséről kérdezték, Kulka határozottan azt mondta: " Soha többet."
Utána azért hozzátette, hogy a filmszerepektől nem zárkózik el. Ezmár ugyan korábban is tudható volt, hiszen felépülése óta forgatoott már.
November 1-től az "X – A rendszerből törölve" című krimiben láthatjuk is majd a mozivásznakon.
Logopédusa, Varga Sarolta pedig azt is felvetette, hogy Kulkának egy afáziás férfiról szóló filmben kellene majd szerepelnie.
Forrás: nlcafe.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár
Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról
A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
2026. Február 28. 18:00, szombat | Bulvár
Bryan Adams decemberben az MVM Dome-ban lép fel
Nyolcadik alkalommal érkezik koncertezni Magyarországra Bryan Adams. A világhírű kanadai rocksztár két évvel ezelőtti estje után december 16-án ismét az MVM Dome-ban lép fel.
