Hírek
2010. Július 18. 07:29, vasárnap |
Belföld
Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar
Nem adják fel az információcserét a fiatalok
Technológia szakértőkkel készített kutatás eredményei szerint a napjainkban közösségi online felületeken aktív fiatalok életük végéig az internetes információcsere hívei maradnak. Koruk előrehaladtával talán változik majd a megoszto
Mindig is online marad
A Pew Internet & American Life Project által készített felmérés szerint a millenniumi generáció, azaz a már az internet világában született, ma még 20 év alatti fiatalok várhatóan életük végéig ragaszkodni fognak az online közösségi oldalakon való jelenléthez. A felmérés során megkérdezett technológiai szakértők és iparági érdekeltek bő kétharmada látja ugyanis úgy, hogy 2020-ra a mai fiatal generáció tagjai meg fogják tartani azon szokásaikat, hogy a közösségi portálokon információk széles skáláját teszik közzé önmagukról és osztják meg ezeket ismerőseikkel, annak érdekében, hogy kapcsolati tőkéjük megmaradjon. Az egyetértők szerint a mai fiatalok idősebben, érettebben és családosan sem vesztik majd el a közösségi felületek iránti lelkesedésüket.
Már most is tapasztalják az előnyöket
A felmérés során megkérdezett szakemberek többsége úgy vélte, a személyes információk megosztása az online közösségi felületeken számos szociális előnnyel járhat: meglévő kapcsolatokat erősít, sőt újakat teremt, növeli a reputációt és segít bizonyos problémák megoldásában. A szakértők szerint a millenniumi generáció tagjai már most is tapasztalják ezeket az előnyöket, éppen azért a következő évtizedben sem fognak lemondani ezek kihasználásának lehetőségéről.
A támogató vélemények szerint az aktív internethasználók újradefiniálják a magán és a közös fogalmát, így meglehet, hogy a mai fiatalok idősebb korukban más jellegű információkat fognak közzétenni magukról, de az életkori változások nem fogják megszüntetni az információcsere iránti igényüket. A szakértők úgy látják, hogy már most is élnek olyan normák a fiatalok körében, amelyek a személyes információk online megosztását jutalmazzák. Mindezek mellett azért remélik, hogy a társadalom hosszú távon megbocsátja majd az online felületeken nyilvánosságra hozott ifjúkori botlásokat.
Szakma, család, gyerekek
A kutatás során kérdezett másik állítással, amely szerint a fiatalok ki fognak nőni az online hálózatokból, és az életkori változásokkal párhuzamosan új érdeklődési irányba fordulnak majd, a szakértők 29, a szakértőket és iparági érintetteket egyaránt tartalmazó minta 28 százaléka értett egyet.
A millenniumi generáció lelkesedésvesztésével egyet értő szakértők érvelése szerint az alapvető életkori változások mindenképpen hatással lesznek a mai fiatalok magatartására. Meglátásuk szerint az érdeklődésüket vissza fogják fogni, mikor elkezdenek attól tartani, hogy online közösségi életük hatással lehet szakmai megítélésükre, amikor komolyra fordul a párkapcsolatuk, vagy amikor megszületnek a gyerekeik. Mindemellett pedig hangsúlyozzák, idősebb korban a természetes életkori változások miatt lényegesen kevesebb idő jut az online felületeken történő posztolásra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
