Hírek
2013. Február 28. 16:55, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Nemzeti Színház - Vidnyánszky: még nem dőlt el, ki marad a társulatnál
Még nem lehet biztosan tudni, ki lesz a tagja jövő évadtól a Nemzeti Színház társulatának. A leendő igazgató, Vidnyánszky Attila az MTI-nek csütörtökön azt mondta: mivel a szerződtetési tárgyalások még nem zárultak le, nem nyilatkozi
Vidnyánszky Attila felidézte, hogy a már lezajlott első négyszemközti beszélgetéseken ajánlatot tett a színészeknek a közös munkára vonatkozólag, és várhatóan március végéig megkapja válaszukat.
Az MTI korábbi értesülése szerint Vidnyánszky Attila a társulat mintegy negyedének mondta azt, hogy nem szeretne velük együtt dolgozni, és voltak olyan művészek is, akiket ugyan szerződtetne a jövő évadra, de nemet mondtak neki. Így összességében a társulat mintegy feléről valószínűsíthető már, hogy elhagyja a teátrumot.
Hárman jelezték már korábban, hogy az igazgatóváltást követően távoznak a Nemzeti Színháztól: Kulka Jánosról, László Zsoltról és Péterfy Boriról tudható, hogy a jövő évadtól máshol folytatja pályáját.
Az MTI információi szerint az első beszélgetéseken Molnár Piroska jelezte, hogy elhagyja a társulatot, és Gáspár Sándor sem marad a teátrumnál. A Kossuth-díjas művészek közül Törőcsik Mari, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula és Sinkó László vélhetően marad a színháznál. Az Index hírportálnak Törőcsik Mari mellett Szarvas József is megerősítette, hogy a társulat tagja marad.
Az előadóművészeti törvény szerint a szerződéseket április végéig kell megkötni. Az MTI értesülései szerint a közös munkára felkért művészek döntő része kihasználja a rendelkezésére álló határidőt arra, hogy választ adjon a leendő igazgató ajánlatára. Azoknak sem kellett még végleges döntést hozniuk, akikről a szerződtetési beszélgetések alapján úgy érezhető, hogy maradnak.
Vidnyánszky Attila arról szólva, hogy bővíti-e a társulatot, annyit elárult, hogy az első évadban biztosan nem akar a jelenlegi 37 színésznél több taggal rendelkező társulattal dolgozni. Az MTI négy színészről tud, aki Vidnyánszky Attilával a Nemzeti társulatába érkezik: Ráckevei Annát, Reviczky Gábort, Trill Zsoltot és Szűcs Nellit a jövő évadtól kötheti szerződés a teátrumhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld
3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
2025. December 05. 07:30, péntek | Belföld
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák
Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
