Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2013. Szeptember 23. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Nemzeti Vágta - Baja lovasa az idei győztes

Nemzeti Vágta - Baja lovasa az idei győztes

Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű tízéves lován a 2013-as Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután a fővárosi Hősök terén rendezett versenyen.

Németh a döntőben Kozárd, Sándorfalva-Homokpuszta, Szentlőrinc és Budapest-Zugló lovasát utasította maga mögé. A döntő futam jelentős részében hátul vágtázott, majd az utolsó másfél körben átvette a vezetést a bajai versenyző, akinek győzelmére egyébként előzetesen a legtöbben fogadtak.
Az ünnepélyes díjátadón a győztes ötmillió forintos jutalmat és a verseny vándorkardját, egy 1848-as huszárszablyát vehetett át a téren összegyűlt tömeg előtt. My Boy Mennydörgésre arany lótakarót terítettek. A második helyen végzett Molnár Gyöngyi, Kozárd lovasa egymillió forintot, a harmadik helyen befutott Sándorfalva-Homokpuszta versenyzője, Szentes Barbara pedig félmillió forintot vihetett haza.
Délután megrendezték az első nemzetközi futam döntőjét is, amelyen Katar versenyzője, Naif Mohammed Yousif Al-Hajri utasította maga mögé az Egyesült Arab Emirátusok, Szerbia és Kazahsztán lovasát. A versenyzők a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok shagya-arab lovain futottak.
A nemzeti vágta elfoglalta az őt megillető helyet a magyar identitásban, hiszen összefogja a magyarságot és óriási érdeklődés övezi: a helyszínen mintegy kétszázezer látogató, a televíziók előtt pedig mintegy kétmillió néző követte figyelemmel az eseményt - értékelte a 2013-as Nemzeti Vágtát az MTI-nek Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
A Hősök terén megrendezett háromnapos eseményen összesen 72 település képviseltette magát, az elővágták során több száz települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl. Fazekas Sándor szerint a verseny erősíti a nemzeti érzést, a lovas ágazat és a lótartás becsületét, továbbá növeli annak népszerűségét. Az idén első alkalommal megrendezett nemzetközi futam pedig elviszi a magyar mint lovas nemzet hírét és erősíti az országnak a nemzetekhez fűződő baráti szálait - hangsúlyozta a miniszter.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 06:00, szerda | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: akik a NATO-t háborúba akarják vonni, azok világháborút akarnak kirobbantani

Akik a NATO-t háborúba akarják vonni, azok világháborút akarnak kirobbantani - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Magyar Atlanti Tanács (MAT) konferenciáján.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.