Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2019. Július 31. 09:30, szerda | Belföld

Nemzetközi csillagászati diákolimpiát rendeznek a Balatonon

Nemzetközi csillagászati diákolimpiát rendeznek a Balatonon

Keszthelyen rendezik meg augusztus 2. és 10. között a 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpiát, amelyre a világ minden tájáról, 47 országból több száz középiskolás érkezik összemérni tudását.

A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből. Az alapítók célja, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, valamint hogy elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatal korban is.

Az évek során a rendezvény mozgalommá nőtte ki magát és olyan országokba jutott el, mint például Indonézia (2008), Brazília (2012), India (2016) vagy éppen Kína (2018). Magyarország először 2011-ben vett részt az eseményen Lengyelországban, idén pedig házigazdaként fog szerepelni. A hazai esemény főszervezői a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, fővédnöke pedig Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A közlemény idézi Kiss L. Lászlót, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatóját, az Akadémiai Bizottság elnökét, aki szerint a 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia a legmagasabb rangú, középiskolásoknak szóló nemzetközi verseny a csillagászat és az asztrofizika területén, amelynek megrendezése páratlan lehetőség a magyar tudományos szféra és a csillagászat számára.

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői adásában arról beszélt, hogy idén negyvenhét országból ötvenöt csapat érkezik. A verseny öt fordulóból áll: elméleti, adatfeldolgozási, megfigyelési, planetáriumi fordulóból, valamint a csapatversenyből - tette hozzá.

A szervezők két csapatot indíthatnak, így Magyarországról két csoport mérettetheti meg a tudását. "Az olimpia nyertesei a következő években a feltörekvő csillagásznemzedék tagjai lesznek" - hangsúlyozta a kutató, hozzátéve, hogy a színvonalas nyugati egyetemek figyelemmel kísérik a nemzetközi eseményt.

Hangsúlyozta: a csillagászatot nagyon eltérő szinten tanítják a középiskolákban. "Magyarországon nincs csillagászat tantárgy a középiskolában, a magyar versenyzők emiatt jelentős helyzeti hátrányból indulnak" - fejtette ki, hozzátéve: a diákversenyeken kiválasztott magyar versenyzőket a nemzetközi küzdelemre év közben olimpiai szakkörökön készítik fel.

Elmondta azt is, hogy jövőre Kolumbia ad otthont az eseménynek.

Forrás: origo.hu

Kép: eduline.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld

3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

2025. December 05. 07:30, péntek | Belföld

A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.

2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában

2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák

Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.