Hírek
2013. Augusztus 26. 16:09, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Nemzetközi operasztárok augusztus 31-én Győrben
Tracy Cox amerikai szopránénekes, a Plácido Domingo által alapított rangos nemzetközi operaverseny, az Operalia egyik idei győztese, valamint a 2009-es verseny fődíjasa, Julia Novikova.
A Voices of 2013, azaz a 2013 hangjai elnevezésű rendezvényen Bede-Fazekas Csaba baritont és a Magony András tenoristát is hallhatja a közönség.A Győri Filharmonikus Zenekart a fiatal karmester generáció egyik legmeghatározóbb művésze, a Katari Filharmonikus Zenekar művészeti igazgatója, Mihalisz Ekonomu vezényli. A műsoron Verdi-, Puccini-, Gounod- és Mozart-művek szerepelnek - mondta Magony András hétfőn az MTI-nek. Felidézte, hogy a rendezők 2012-ben hagyományteremtő szándékkal hívták életre a Voices (Hangok) című koncertsorozatot. Az első koncertet Pécsett tartották tavaly. A kezdeményezés célja, hogy a közönség megismerje az Operalia legsikeresebb résztvevőit, emellett találkozhasson már ismert és befutott operaénekesekkel.
A tehetségkutató versenyt idén augusztus 19. és 25. között Veronában rendezték meg. A művészi teljesítményeket a világ nagy operaházainak, zenei intézményeinek munkatársaiból álló zsűri értékelte, ily módon a versenyen elért siker nagyban meghatározza az operaénekesek nemzetközi ismertségét, befolyásolja művészi pályájuk alakulását.
Plácido Domingo 1993-ban alapította az évente más és más országban szerveződő tehetségkutatót, amely olyan sztárok világkarrierjét indította útjára, mint José Cura, Erwin Schrott, Inva Mula, Rolando Villazón vagy Elizabeth Futral. 2009-ben Pécs és Budapest adott otthont a versenynek. A zenei esemény a Magyar–Olasz Kulturális Évad egyik legjelentősebb programja. A koncertet az érdeklődők díjmentesen tekinthetik meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld
3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
2025. December 05. 07:30, péntek | Belföld
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák
Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

