Hírek
2023. Július 28. 07:15, péntek | Helyi
Nemzetközi település- és közlekedéstervezési gyakorlatnak adott otthont a Széchenyi István Egyetem
Hét országból mintegy negyven hallgató és oktató vett részt a 26. alkalommal megrendezett City&Traffic elnevezésű település- és közlekedéstervezési gyakorlaton
Ötödször volt a házigazdája a győri Széchenyi István Egyetem. A program a szakmai ismeretek bővítése mellett nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is lehetőséget nyújtott.
A City&Traffic elnevezésű tervezésigyakorlat-sorozat – amit 1996-ban Koren Csaba professzor, valamint szlovák és német kollégái indítottak útjára – mára nemzetközi programmá nőtte ki magát. Az idei, a Széchenyi István Egyetem által megszervezett program résztvevői Magyarországon kívül Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Ausztriából, Szlovéniából és Szerbiából érkeztek. Az egyhetes rendezvényre – amelynek előkészítésében a német partnerek is fontos szerepet játszottak – Győrben és a szomszédos Győrújbaráton került sor.
Dr. Miletics Dániel szervező, a Széchenyi-egyetem Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszékének docense elmondta, hogy a hallgatók az egyetemek oktatóinak irányításával nemzetközi csoportokban a kijelölt település- és közlekedéstervezési problémákra dolgoztak ki megoldási javaslatokat. Ennek során nemcsak meglévő tudásukat kamatoztatták, hanem újabb ismereteket szereztek. A projekt kiemelt figyelmet fordított a fenntartható közlekedésre, a sérülékeny úthasználókra és a korlátozott mozgásképességű személyek közlekedésének elősegítésére.
Fotó: Májer Csaba József
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi
A gépek és a művészet találkozása
Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.
2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi
Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.
2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi
Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz
A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
