Hírek
2010. Október 12. 14:41, kedd |
Belföld
Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar
Népszavazáson nyilvánítanának véleményt a válásról a Máltaiak
Friss közvélemény-kutatás szerint Málta lakosságának több mint kétharmada támogatná, ha népszavazást írnának ki a válás intézményének bevezetéséről az országban. A felmérés szerint ugyanakkor, a referendumon kevesebben szavaznán
Csak, ha mindent megpróbáltak?
Málta az egyetlen ország az Európai Unióban (és talán lassan az egész világon), amelynek jogrendszere nem ismeri a válás intézményét. Egy parlamenti képviselő azonban a nyár folyamán a válás bevezetéséről szóló törvénytervezetet nyújtott be a parlament elé, és javasolta, hogy írjanak ki a törvény elfogadásának ügyében népszavazást. A Xarabank által készített közvélemény-kutatás szerint a lakosság jelentős része helyesli a referendum kiírását, magát a válás intézményét azonban már kevésbé támogatják.
A felmérés szerint a máltaiak 67,3 százaléka véli úgy, hogy érdemes lenne népszavazást kiírni a válás bevezetésének ügyéről, amelyet több mint 45 százalékuk szerint még a következő parlamenti választások előtt meg kellene tartani.
Abban a kérdésben azonban, hogy a máltai jogrendbe be kell-e emelni a válást, már megoszlanak a vélemények. A megkérdezettek közel 40 százaléka értene egyet egy erről szóló törvény bevezetésével, míg a válaszadók 47 százaléka elutasítóan voksolna a kérdésben. Ugyanakkor, ha a jogrendszer csak azon párok számára engedélyezné a válást, ahol a házasságból született gyermekek anyagi biztonsága garantált, akik szétköltözésük előtt bizonyítottan mindent megtettek a házasság megmentéséért, és a válás kezdeményezése előtt négy vagy több évig külön éltek, akkor már a megkérdezettek 56 százaléka értene egyet a törvénnyel. Mindemellett, még a válás intézményét ellenzők közül is sokan látnak olyan okot, amely indokolhatja a házasság hivatalos felbontását. Közel 50 százalék például ilyen indoknak tekinti a családon belüli erőszakot.
A felmérés a pártszimpátia és a vallásosság tekintetében mutatott ki összefüggést a válás elfogadásának, illetve elutasításának tekintetében. Az eredmények szerint a Munkáspárt szavazói több mint 70, a Nacionalista Párt szimpatizánsai kevesebb, mint 50 százalékos arányban tekintik elfogadhatónak a válást. A naponta misére járók 85 százaléka, a heti rendszerességgel templomba járók 42 százaléka utasítja el a házasság felbontásának lehetőségét. Velük szemben azok, akik csak különleges alkalmakkor mennek egyházi szertartásra, 71 százaléka támogatja a válás engedélyezését.
A kutatás eredményei szerint egyébként a házasságban élő megkérdezettek háromnegyede állítja, hogy ha visszamehetne az időben, megint csak ugyanazt a személyt választaná párjául. Ezenfelül az egyedülállók és élettársi kapcsolatban élők több mint fele tervezi – hogy a válás lehetőségétől függetlenül – a jövőben megházasodik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 13:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
