Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2010. Augusztus 24. 14:21, kedd | Belföld
Forrás: HírTV

Nyárbúcsúztató fesztivál 200 koncerttel

Nyárbúcsúztató fesztivál 200 koncerttel

Szerdán veszi kezdetét a nyárbúcsúztató dél-alföldi fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok: négy napon keresztül több mint 200 koncerttel és számos programmal várják a kilátogatókat. A fesztivál egyik fókusza idén is az ökotudatosság

 
Szerdán startol az újszegedi partfürdő területén a Szegedi Ifjúság Napok (SZIN). A bérletesek már kedden délután öt órától beköltözhetnek, a többiek pedig a szerda délelőtt kilenc órás kapunyitás után mehetnek be a rendezvény területére.


A fesztivál négy napja alatt több mint 200 koncerttel és fellépővel várják a kilátogatókat - mondta a Független Hírügynökségnek Dömény Ágnes, a rendezvény sajtóreferense. Idén olyan sztárok szórakoztatják majd a közönséget, mint a Russkaja, a német Scooter, a Rasmus vagy éppen a Sugarbabes. Emellett a hazai zenei élet krémje is megjelenik majd, úgy, mint például a Quimby, a Beatrice, Péterfy Bori vagy éppen a Magashegyi Underground. A koncertek mellett számos más program is várja a fesztiválozókat - tette hozzá Dömény Ágnes. Az Esélyek Kertjében például a toleranciával és esélyegyenlőséggel foglalkozó civil szervezetekkel lehet találkozni, lesz éjszakai mozi, borudvar, illetve idei újdonság a Silent Disco. Itt mindenki egy vezeték nélküli fejhallgatón választhat kétféle zenéből is és arra táncolhat.


A SZIN idén is igyekszik a leginkább ökotudatos fesztivál lenni. Ezért a teljes rendezvény területén lesz re-pohár, azaz újrahasználható pohár, illetve helyet kap a re-kocsma is. Ez egy olyan vendéglátóhely, ahol a belső berendezést újrahasznosított, illetve hulladék holmikból, például kupakokból vagy használt magnókazettákból alakították ki.


A fesztiválozók biztonságára naponta körülbelül 300 biztonsági ember vigyáz majd, illetve a rendőrség is képviselteti magát. Emellett folyamatos orvosi ügyelet is lesz a rendezvényen - mondta Dömény Ágnes.


FH
 

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével

Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.

2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról