Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2010. Március 17. 06:41, szerda | Kék hírek
Forrás: HírTV

Nyílt utcán lőtt rá volt élettársára

Nyílt utcán lőtt rá volt élettársára

Futva menekült a rendőrök elől az a férfi, aki kedden, a nyílt utcán lőtt rá volt élettársára Hódmezővásárhelyen. Mivel a fegyver nem sült el, fojtogatni kezdte az asszonyt, aki sokkos állapotba került. A támadót pár utcával arrébb

A nő egyik ismerőse hívta ki a rendőröket kedd délután, nem sokkal fél négy előtt. A bejelentő azt mondta, hogy az asszonyra kétszer is rálőtt volt élettársa. Mindez Hódmezővásárhely belvárosában, a nyílt utcán történt. Mivel a fegyver nem sült el, a férfi földre teperte volt párját és fojtogatta. A nő eszméletét vesztette, támadója pedig elfutott. A mentők az asszonyt sokkos állapotban szállították kórházba.

A rendőrök a férfi nyomába eredtek, és pár utcával odébb meg is találták. Mikor meglátta a járőröket, a támadó elmenekült, de nem jutott messzire, rövid üldözés után elkapták. Ruházatából előkerült a fegyver is, amelyet jelenleg szakértő vizsgál - tájékoztatott közleményében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség az ügyben emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A 41 éves férfi kihallgatása és őrizetbe vétele jelenleg is tart. Azt még vizsgálják, hogy miért támadt rá a nőre. Mint kiderült, a gyanúsítottat korábban személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt a bíróság jogerősen elítélte.

(FH)


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Kék hírek

Megszúrta tanulótársát egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában

Megszúrta tanulótársát és súlyos sérülést okozott egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

2024. Április 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Székkel támadt tanárára egy diák, vádat emeltek ellene

A 9. osztályos tanulók a tanórán székkel támadt tanárára az egyik szolnoki iskolában - tudatta a főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken közleményben az MTI-vel.