Hírek
2010. Augusztus 23. 14:55, hétfő |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Nyolcszáz idős ember jelentkezik a 256 üres férőhelyre a Győr megyei otthonokban
Mától nyilvános az engedéllyel rendelkező idős otthonok listája. A 839 otthonban négyszeres a túljelentkezés, országosan 12 ezren várnak a bejutásra, pedig csupán 2807 szabad fér
A legtöbben Budapesten várnak elhelyezésre, itt 2129-en szeretnének bejutni a 74 intézmény valamelyikébe. A fővárosban összesen 7463 férőhely van, ebből 733 üres. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1198-an várakoznak, hogy felvegyék őket valahová a 49 intézményből. Itt összesen 3519 hely van, ezek közül 89 szabad. Ugyancsak sokan várakoznak Bács-Kiskun, Baranya, Győr-Moson-Sopron és Pest megyében is, itt 800-950 között van az intézményi elhelyezésre várók száma.
A legtöbb férőhely Budapesten van, a második helyen Pest megye áll 6438 hellyel. A legkevesebb időst Zala megyében tudják elhelyezni, ahol mindössze 786 hely van, Nógrád megyében pedig 949, itt ugyanakkor egyetlen emelt szintű férőhely sincs.
A legkevesebb szabad hely Tolna megyében van, itt mindössze 16 a betöltetlen helyek száma. Vas megyében 32, Nógrádban 38, Csongrád megyében pedig 43 az üres férőhelyek száma. Ugyanakkor a legtöbb szabad hely a fővárosban van a már említett 733-mal, amit Pest megye követ 355-tel és Győr-Moson-Sopron megye 256-tal.
Országosan van 227 olyan intézmény is, ahol átmeneti elhelyezést biztosítanak. Ezekben 4172 férőhely van, amelyek közül 706 betöltetlen. Az augusztusi adatok szerint 786-an várnak az országban ilyen elhelyezésre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 08:25, csütörtök | Helyi
Mi lesz a hulladékkal május 1-jén, pénteken?
Nincs változás, viszik a szemetet pénteken a szokott rend szerint, a hulladékudvarok viszont zárva lesznek az ünnepnapon.
2026. Április 30. 08:08, csütörtök | Helyi
Visszatér régi helyszínére a győri majális
Szabadtéri mozi és szimultán sakkverseny is várja az érdeklődőket az idei győri majálison.
2026. Április 30. 07:05, csütörtök | Helyi
Ötvennégyen máris közelebb kerültek a joghoz
Az egyetem jogi kara idén is lefolytatott egy előkészítő programot a jelentkezőknek, összesen 54-en vettek benne részt.
2026. Április 29. 08:23, szerda | Helyi
Reagáltak Borsi közgyűlési felszólalására: Ne takarózzanak a plakátunkkal, inkább nézzenek Önök is tükörbe!
A győri közgyűlés április 24-i ülésén Borsi Róbert, a Fidesz-KDNP frakció képviselője is felszólalt a gyűlöletkeltő plakátok kihelyezéséről és annak szabályozásáról szóló vitában.
