Hírek
2019. November 28. 06:15, csütörtök | Bulvár
Öngyilkos akart lenni a nő, aki Győzikének és családjának hajtott autójával
A Tények Plusz szerint depressziós és végezni akart magával az a nő, aki 105-tel ment és frontálisan karambolozott a Gáspár családdal.
Az egyik autóban a televízióból ismert Gáspár család ült, a feleség, Bea vezetett, mellette Győző ült, hátul pedig Virág. 105-tel ment az asszony, amikor felfigyelt arra, hogy egy kocsi szembejön velük, öngyilkos módon. Óriási szerencsével súlyos sérülés nélkül megúszták az esetet, de mindkét kocsi totálkárosra tört.
„A belső sávban mentem, amikor észrevettem, hogy jön velem szemben valaki. Először nem is értettem, hogy történhet ez, de gyorsan kihúzódtam a külső sávba, és folyamatosan lassítottam. Hangosan mondtam, hogy nem fogunk ütközni, nem fogunk ütközni, de akkor a másik autó egy pillanat alatt áthajtott a mi sávunkba, és pár másodperccel később már csak az ütközést éreztem és a csattanást hallottam" – mondta a Blikknek Gáspár Bea.
Mint mondta, körülbelül 105-tel hajthatott, amikor észlelte a másik kocsit. Amikor kihúzódott, 80-ra lassított le, közben folyamatosan nyomta a féket. Azután minden olyan gyorsan történt, hogy azt már nem tudja, akkor ők mennyivel mehettek.
A TV2 Tények Plusz úgy tudja, hogy a másik autót vezető nő depressziós, és öngyilkos akart lenni. Győzike elmondta, hogy nincs bennük harag, és örült annak, hogy a nő nem halt meg, mert a közvélemény úgyis őket tartotta volna hibásak.
Gáspár Győző nyilatkozott feldúltan, ő akkor ijedt meg, amikor nem hallotta hátulról Virág lánya sikolyát, így egy pillanatra azt hitte, hogy meghalt. Mindenkit kórházba vittek, de szerencsére nagyobb baj nem történt, a két totálkáron kívül.
Forrás: origo.hu
Kép: Instagram/gaspargyozo
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár
Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön
Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.
2026. Március 21. 08:26, szombat | Bulvár
Meghalt Chuck Norris
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris amerikai színész - jelentette be a család Norris Instragram-oldalán pénteken.
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár
Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról
A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
