Hírek
2022. Március 26. 07:15, szombat | Helyi
Önkéntesség – 400 egyetemista segíti a Mentőszolgálat és a kórház munkáját
Több, mint 400 önkéntes egyetemistára számíthatott az elmúlt hónapokban a győri kórház és a Mentőszolgálat.
Fogarasi Zoltán, az Országos Mentőszolgálat Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének vezető mentőtisztje az egyetem honlapjának úgy nyilatkozott, hálásak a hallgatóknak, hogy a mintavételi pontokon és a Covid-callcenter működtetésében is segítettek, ezzel könnyítve a Mentőszolgálat
Máté Eszter, az Egyetemi Szolgáltató Központ és Kollégium központvezetője elmondta, a mentőszolgálat tárt kapukkal, folyamatos felkészítéssel, magas szakértelemmel várta az önkénteseket, az egyetem vezetése, a hallgatói önkormányzat és a hallgatók pedig gyorsan reagáltak, amikor a pandémia miatt kialakult vészhelyzetben a mentőszolgálatnak segítségre volt szüksége.
| Egy-két nap alatt 150 önkéntes regisztrált a feladatra. Csak az elmúlt év végéig a mobil tesztelés során eddig az önkéntes csapatok több mint 70 ezer kilométert tettek meg, ami körülbelül 17 ezer mintavételt jelent. |
Hozzátette: mára összetartó társaság alkotja az önkéntesek táborát, akik szívesen járnak ebbe a közegbe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy egy hallgató, Mónus Gyula már főállásban dolgozik a mentőszolgálatnál.
A Kórházban is segítettek a hallgatók
Dr. Jávor László, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója kifejtette, a Széchenyi-egyetemmel kötött barátságuk és szövetségük tökéletes példája ez az együttműködés.
Dr. Knausz Márta járványügyi és infekciókontroll igazgatóhelyettes pedig aláhúzta, a hallgatók hatalmas segítséget jelentettek az oltási kampányok megvalósítása során is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi
Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat
Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.
2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi
Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk
A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi:
2025. December 04. 08:10, csütörtök | Helyi
Orvostechnológiai kutatásokban működhet együtt a Széchenyi-campus az olasz Sienai Egyetemmel
Háromtagú delegációval látogatott a győri Széchenyi István Egyetemre a közép-olasz Sienai Egyetem nemrégiben.
2025. December 04. 07:08, csütörtök | Helyi
Elindult a NAV karácsonyi ellenőrzéssorozata
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart.
