Hírek
2023. November 18. 07:16, szombat | Helyi
Önvezető járműveket fejleszt a Széchenyi István Egyetem
Egy bajor–magyar kormányközi együttműködés által létrejött nemzetközi projektben vesz részt a Széchenyi István Egyetem
Az intézmény hallgatói és munkatársai négy bajor egyetemmel partnerségben önvezető járművek fejlesztésén dolgoznak. A program részeként a német kollégák a győri egyetemre látogattak, ahol többnapos workshopon vettek részt.
A Széchenyi-egyetem egy, a Magyar–Bajor Kormányközi Bizottságban megszületett projektben vesz részt, melynek célja tudományterületeken átívelő hallgatói programok létrehozása a kutatási együttműködések elősegítése érdekében. Ennek keretében merült fel önvezető járművek fejlesztése, ami mindkét fél számára kiemelt fontosságú. A projekthez bajor oldalról négy város (München, Regensburg, Landsberg am Lech és Coburg) egyeteme, Magyarországról pedig a Széchenyi István Egyetem csatlakozott. A program során nemrégiben workshopot tartottak a győri intézményben.
A nemzetközi kooperáció az önvezető járművekhez kapcsolódóan a műszaki aspektuson túl a jogi szempontokra is fókuszál, így két jogász hallgató is részt vesz a közös munkában. A projekt remek alkalmat biztosít a nemzetközi kapcsolatok építésére és a tudáscserére. „Célunk, hogy mindez minél több hazai és közép-kelet-európai partneregyetem bevonásával folytatódjon a jövőben. Ennek részeként tervezzük azt is, hogy hallgatóink rangos nemzetközi versenyeken kooperációban jelenjenek meg, ezzel erősítve az együttműködést” – hangsúlyozta dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának docense.
A program hazai mentorálásában fontos szerepet játszik a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontja (JKK) is, amelynek munkatársai a workshop szervezésben vettek részt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi
A gépek és a művészet találkozása
Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.
2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi
Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.
2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi
Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz
A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
