Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2018. Július 02. 07:19, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Öt és félmillió forint gyűlt össze szíriai keresztény gyerekek megsegítésére

Öt és félmillió forint gyűlt össze szíriai keresztény gyerekek megsegítésére

Mintegy 5,7 millió forint gyűlt össze a Magyar családok a damaszkuszi keresztény gyermekekért elnevezésű akcióban.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által indított gyűjtés vasárnap este gálaelőadással zárult a budapesti Turay Ida Színházban.

A magyar családok által felajánlott összeggel a fiatalok nyári táborozását segítik Szíria egy biztonságos zónájában. Az összegyűlt összeget átutalják Naim Gharbinak, a damaszkuszi görögkatolikus patriarchátus parókusának, aki a tábort szervezi.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a gálát megnyitó beszédében elmondta, Szíriában hét éve pusztít a háború, az ország fővárosában pedig több mint fél éven keresztül ostromállapot uralkodott. A világ második legősibb keresztény közösségének otthont adó Kelet-Damaszkuszba, ahova az elmúlt években tömegesen érkeztek a belső menekültek is, több ezer rakéta csapódott be.

"Naim Gharbi küldetése lett, hogy lelki erejével, kitartásával és bátorságával segítse a Damaszkuszba menekülő keresztényeket és főként a leginkább rászorulókat, a gyerekeket és a fogyatékkal élőket" - emelte ki az államtitkár.

A damaszkuszi görögkatolikus patriarchátus parókusa ezer gyerek, köztük száz fogyatékkal élő számára szervez nyári táborokat Szíria biztonságos területein, hogy legalább néhány napra elfelejthessék a háború borzalmait és azok lehessenek, amik, gyerekek - tette hozzá.

A tábor anyagi támogatására indult gyűjtés zárásaként rendezett vasárnapi gála megvalósítására magyar művészcsaládok fogtak össze, a zenés műsor számos fellépője között volt Hűvösvölgyi Ildikó, Kisfaludy Zsófia, Sáfár Mónika és Papadimitriu Athina is. A musicalslágerektől kezdve az operettig, táncig, komolyzene és modern zene is szerepelt a műsoron.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége a jótékonysági adománygyűjtést márciusban indította Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet főmunkatársának kezdeményezésére. Az összeget a következő hetekben utalják át Naim Gharbinak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása

A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.

2026. Március 20. 06:50, péntek | Belföld

Gulyás Gergely megfontolná, hogy Magyarország katonai segítséget nyújtson, ha Trump kéri

Magyarország megfontolná, hogy eleget tegyen egy Trumptól érkező katonai segítségkérésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtónyilatkozatban.

2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld

Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre

Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.