Hírek
2023. Augusztus 01. 15:26, kedd |
Kék hírek
Forrás: NAV
Ötvenhárom autót foglalt le a NAV egy adócsaló cégtől
Ötvenhárom autót lefoglalt és bankszámlákat zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy gépjármű-kereskedő cégnél, amely megpróbálta eltitkolni a járművek eladásából befolyt bevételét.
A NAV azt közölte kedden az MTI-vel, hogy mindössze nyolc autó eladásának volt nyoma az online számla rendszerében, miközben valójában 56 járművet értékesített a kereskedő.
Mint kiderült, a társaság nem küldött adatot a számla- és nyugtatömbjeiben kitöltött bizonylatokról, ugyanakkor a vevők a vásárlás adatait a NAV rendszerébe szabályosan megküldték.
A hivatal munkatársai a cég áfabevallásait is megvizsgálták, amelyek ugyancsak nem feleltek meg a valóságnak: a bevallások egy része hiányzott, másik részét pedig nullás adattartalommal nyújtották be.
Ráadásul a cég tulajdonosának és ügyvezetőjének szerepe a társaságban minden bizonnyal csak névleges volt, hiszen korábbi munkahelyei, képesítést nem igénylő feladatai alapján alkalmatlan lett volna a kereskedés irányítására - tették hozzá.
A lefoglalt autók becsült értéke 35 millió forint, ami várhatóan biztosítja a költségvetést megillető összeg megtérülését - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
