Hírek
2010. Szeptember 11. 11:00, szombat |
Helyi
Forrás: gyor.hu
Palotai Károly 75 éves!
Az ETO korábbi olimpiai bajnok labdarúgóját és a kitűnő játékvezetőt 75-ik születésnapja alkalmából Borkai Zsolt polgármester köszöntötte fel 2010. szeptember 10-én, pénteken. Palotai Károly szeptember 11-én ünnepli 75-ik születés
Az ünnepelt azért a játékos pályafutása utáni kalandokról is mesélt, például az első nemzetközi mérkőzésről, amelyen játékvezetőként vett részt. A Spanyolország-Uruguay találkozón egy felé szálló labdát szép mozdulattal kezelt le, amelyre a játékosok és a nézők is felkapták a fejüket. „Még dolgoztak a régi mechanizmusok." - konstatálta. Érdekességként hozzátette, a spanyolok szövetségi kapitányát abban az időben úgy hívták, hogy Kubala László.
Palotai Károly mesélt néhány meleg helyzetről is, hiszen megesett vele, hogy nemzetközi meccsen játékvezetőként egy piros lap (és ezzel együtt a hazai csapat kiesése) miatt a szurkolók akartak revánsot venni, és a hazafelé tartó autót, amelyben utazott, le akarták szorítani az útról. Ellenőrként olyan is előfordult vele, hogy a lelátón uralkodó puskaporos hangulat miatt a játékvezetővel félbeszakítatta a mérkőzést.
A sportember a születésnappal kapcsolatban megemlítette, örömmel tölti el, hogy ennyi év után is sok klubtól kap rendszeresen üdvözlőlapot, emlékeznek, és barátsággal gondolnak rá.
Az olimpiai bajnok labdarúgó az 1963-as őszi idényben a győri bajnokcsapat tagja volt. Sorozatban háromszor nyert Magyar Népköztársasági Kupát az ETO-val: 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben. 1965-ben a Bajnokcsapatok Európa-kupája elődöntőjében a Benfica ellen kieső csapat tagja volt. 1955 és 1967 között összesen 171 bajnoki mérkőzésen 45 gólt szerzett.
1967-ben a Magyar Népköztársaság Kupa-döntőn megsérült ezért a játékos pályafutását be kellett fejeznie. Ezután azonban elkezdődött nem kevésbé sikeres játékvezetői pályafutása.
Születési hely és idő: Békéscsaba, 1935. szeptember 11.
Játékosként: Békéscsabai Előre (1950-1955), Győri ETO (1955-1956), Freiburg (1956-1958), Győri ETO (1959-1967).
Eredményei: olimpiai bajnok (1964), magyar bajnok (1963), MNK-győztes (1965, 1966, 1967).
NB I: 171 mérkőzés, 45 gól.
Játékvezető (1967-1983), NB I: 1969-1984: 215 mérkőzés.
FIFA-bíró: 1972-1984: 27 válogatott mérkőzés, 3 olimpián (1972, 1976, 1980), 3 vb-n (1974 a döntő tartalék bírója, 1978, 1982), 2 BEK- (1976, 1981), 1 KEK- (1979), 1 UEFA- (1975), 1 Szuperkupa-döntő (1978).
FIFA-instruktor (1985-1998), FIFA játékvezető-ellenőr (1985-1998), UEFA játékvezető-ellenőr (1985-2005), FIFA Játékvezető Bizottság tagja (1990-1994).
Magyar Olimpiai Bizottság tagja (1983-1985).
Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke (1990-1998).
Győr-Moson-Sopron Megyei Sportigazgatóság vezetőhelyettese (1971-1995).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 08:24, péntek | Helyi
Szálasy doktor rangos elismerést kapott
Újabb rangos elismerést vehetett át a Győri Audi ETO KC szakmai stábjának egyik legrégebbi tagja. Dr. Szálasy László csapatorvost április 21-én szülővárosában, Székelyudvarhelyen tüntették ki Udvarhelyért Prima Díjjal.
2026. Május 01. 08:16, péntek | Helyi
Vágányzár miatt változik a menetrend
Más menetrend szerint járnak a vonatok vágányzár miatt a Budapest – Győr – Hegyeshalom vasútvonalon május 01-től június 19-ig.
2026. Május 01. 07:06, péntek | Helyi
Helikopterpilóta lenne? A győri egyetemen megtanulhatja
Szeptembertől már nemcsak repülőgép-, hanem helikopterpilóta-képzést is kínál a Széchenyi István Egyetem, amely tavaly szeptemberben indított el a pilótaképzést. Július 20-ig lehet jelentkezni.
