Hírek
2010. Augusztus 31. 14:45, kedd |
Sport
Forrás: NSO
Pénzbüntetést kapott a DVSC, indulhat a csoportkörben
A DVSC a hivatalos honlapján bejelentette: pénzbüntetést kaptak az UEFA-tól, amiért Máté Péter jogosulatlanul szerepelt a Liteksz elleni El-selejtező visszavágóján, tehát a bolgár csapat óvását elutasította az európai szövetség.
„Az Európai Labdarúgó-szövetség a mai napon meghozta döntését a Máté-üggyel kapcsolatban: a Liteksz Lovecs óvását elutasították, míg klubunknak adminisztrációs hiányosságok miatt 15 ezer eurót kell befizetnie az UEFA kasszájába" - adta hírül a DVSC hivatalos honlapja.
Mint ismert, a pályán elért eredmény alapján a Liteksz Lovecs ellen kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel jutott tovább a DVSC, így az Európa-liga főtáblájára került, ám a bolgárok elleni visszavágón Máté Péter úgy lépett pályára a 90. percben, hogy a neve a 25-ös El-nevezési listán nem szerepelt (csak a korábbi BL-listán).
Az UEFA vizsgálatot indított az ügyben, és a bolgár csapat is óvott, de ezt a szövetség elutasította. A Liteksznek három napja van a fellebbezésre.
A DVSC-TEVA tehát készülhet az Európa-liga csoportkörére! Az első mérkőzésre szeptember 16-án, 21.05 órakor kerül sor a Puskás-stadionban, az ellenfél pedig az ukrán Metaliszt Harkiv lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
