Hírek
2010. Július 21. 07:25, szerda |
Belföld
Forrás: HírTV
Percalapú jegy és kártyás fizetés a Szigeten
Egyebek mellett percalapú szigetjeggyel és kártyás fizetési rendszer bevezetésével készülnek a fesztiválra a szervezők - hangzott el a rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján. Gerendai Károly főszervező elmondta, hogy csúcsidőben 70
A Sziget-látogatók idén először találkozhatnak percalapú mobilfizetéses rendszerrel. Ennek lényege, hogy a látogató a központi számra küldött SMS-re válaszként kap egy kódot. Erre az azonosító kódra a Sziget "K" hídi bejáratánál lévő, erre a célra fenntartott konténerénél megkapja a napi karszalagot és aktiválják a rendszert. Annak érdekében, hogy a sorbanállással ne „ketyegjen" a látogató pénze, a percalapú fizetéses rendszert igénybe vevők számára úgynevezett „expressz kaput" állítanak fel a szervezők.
A látogató a kiválasztott programok után a kijáratnál állíttathatja le a rendszert. Ezért csúcsidőben, azaz 18 és 23 óra között 70, ezen kívül 35 forintot kell fizetni percenként. Ha a percszámlálás alapján számított jegyár eléri a napijegy árát, azaz a 12 ezer forintot, akkor bruttó 13 ezer 500-ot kiszámlázva leáll a számolás.
További újítás a kártyás fizetési rendszer. Egy ingyen kapott kártyára a fesztivál területén több ponton lehet pénzt feltölteni, amellyel egyszerűbbé válik a vásárlás. A kártyatulajdonosok letilthatják a kártyát, ha esetleg elveszítenék, illetve a kártyán maradt pénzt a fesztivál végén a feltöltő pontokon vissza lehet majd váltani.
FH
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
