Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2011. Március 22. 13:39, kedd | Helyi önkormányzati
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat

Felkészítő értekezletet tart a megyei védelmi bizottság

Felkészítő értekezletet tart a megyei védelmi bizottság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság (MVB) március 25-én, pénteken Pannonhalmán tartja meg a 2011. évi felkészítését (9.00 – 12.30 óra között, a Pannonhalma étterem különtermében). A korábbi gyakorlattól eltérően ebben az

Dr. Szakács Imre, a megyei védelmi bizottság elnöke a 2011. évi felkészítés céljait az alábbiakban jelölte meg:

1. Elősegíteni a védelmi igazgatás rendszerében jelentkező feladatok végrehajtásában érintett bizottsági tagoknál, helyi védelmi bizottságok vezetőinél, illetve a bevont szervezetek vezetőinél az új szemléletmód kialakulását, biztonságérzetük fejlesztését.
2. Az új szemléletű védelmi igazgatás és a biztonság összefüggéseinek bemutatásával segíteni az országos és területi védelmi igazgatás új követelményeinek, rendszerének egységes értelmezését.
3. A biztonság és a honvédelem fogalmi rendszere új felfogású, korszerű értelmezésének bemutatásával hozzájárulni a jelen biztonsági kihívásainak megismertetéséhez és megértetéséhez.
4. A 2010 júniusi árvíz, valamint az októberben bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa kapcsán bemutatni a bizottság összehangoló, irányító szerepét a védelmi igazgatás ilyen jellegű feladatai során.

A fenti célok elérése érdekében a rendezvényen az alábbi témák kerülnek feldolgozásra:

Magyarország biztonsági környezetének változásai, a biztonság nem katonai tényezőinek felértékelődése
Ea.: Prof. Dr. Vámosi Zoltán, TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesület, elnök,

A kormányzati koordináció átalakítása a változó biztonsági kihívások kezelése érdekében
Ea: Dr. Bognár Balázs, TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesület, alelnök,

A védelmi igazgatás országos és területi rendszerének változásai, szerepének erősítése
A társadalmi szervezetek bevonásának lehetőségei, formái

Ea: Dr. Tokovicz József mk. dandártábornok, Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal, főigazgató

A honvédség új szemléletű feladatvállalása - ezen belül az önkéntes tartalékosok szerepe - az országvédelem, a katasztrófa-elhárítás területén
Ea: Dr. Simicskó István, a HM államtitkára

A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság segítő, koordináló szerepének, illetve a honvédségi erő igénybevételének szükségessége a 2010. évi vízkárelhárítás időszakában
Ea: Janák Emil, ÉDUKÖVIZIG igazgató,

A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság tevékenysége a 2010 őszén bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa kapcsán
Ea: Tóth Gábor, MVB titkár

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 10. 15:00, szerda | Belföld

Elemzők: meglepetést hozott a májusi inflációs adat

Meglepetéssel fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció májusi lefékeződését a várt gyorsulás helyett.

2026. Június 10. 14:00, szerda | Belföld

Karácsony Gergely: jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni

Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.

2026. Június 10. 12:00, szerda | Életmód

Már 2025/2026-os tanévben sem alkalmaznák a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét

A Tisza Párt két képviselője által kedden benyújtott törvényjavaslat hatályon kívül helyezné az értékelési rendszerről szóló belügyminisztériumi rendeletet is.

2026. Június 10. 10:00, szerda | Külföld

Iráni konfliktus - Donald Trump: az Iránnal zajló tárgyalások végső szakaszukba értek

Donald Trump szerint az Iránnal zajló tárgyalások végső szakaszukba értek, akár napokon belül aláírható a megállapodás.