Hírek
2012. Február 04. 16:20, szombat |
Helyi
Forrás: Handball.hu
Törleszthet spanyol riválisának a Győri Audi ETO a tavalyi vereségért
A Győri Audi ETO-t tavaly az elődöntőben búcsúztató Itxako Navarra vár szombat este Görbicz Anitáékra.
Egy éve még legyintettünk a spanyol bajnokra, ma már félve készül ellene minden csapat. Tavaly az Itxako kellemetlen védekezésével európa élcsapatait képes volt megbénítani, idén folytatja korábbi menetelését. Tavaly az Itxako a Győrt a Bajnokok Ligája elődöntőjében fektette két vállra, majd csak a Larvik tudta megállítani a döntőben, idén pedig már a középdöntőben összekerült két korábbi ellenfelével. Győri oldalon viszont remélik, nem fog megismétlődni a 2011-es eredménysor.
Akkor 26-21-es vereséget szenvedett Spanyolországban, majd a visszavágón sem volt képes nyerni Begona Fernandezék ellen, 24-24-es döntetlennel búcsúzott a sorozattól és egy újabb álomtól, a BL-győzelemmel. A mostani Győr talán még a tavalyinál is eltökéltebb. Az új edző, Karl Erik Böhn felfrissítette a társaságot, idei produkciója alapján pedig három ETO-játékost, Lökét, Lundét és Lekicset is jelölték a világ legjobb játékosa címre. A két norvégnak a vb-cím miatt is kijárna az elismerés, de ami a világbajnokságról sokkal fontosabb, hogy Lundéék egyszer már legyőzték (30-22-re az elődöntőben) a spanyol válogatottat, azt a csapatot, amely kétharmad részben az Itxakora és annak taktikájára épült. A spanyoloknál ott lesz a keretben a télen Debrecenből érkezett Sopronyi Anett is, rajta kívül Cavaleiro, Zebic és Milenkovic új ember, de nincs ott az ellenfélnél Kurbanova, Turej, Soit és Stefani Gava kapus sem.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 11. 08:24, csütörtök | Helyi
Gyerekek festették ki a Pom Pom díszleteit Győrben
Gyerekek festették ki a Győri Balett egyik új darabjának díszleteit.
2026. Június 11. 08:11, csütörtök | Helyi
Megőrzik a Bisinger sétány történeti karakterét, ígérik
Június 4-én lakossági fórumon ismertették a Bisinger sétány zöldfelületeinek megújítására vonatkozó terveket.
2026. Június 11. 07:07, csütörtök | Helyi
Vízszint-emelkedés várható az Öreg-Dunán
2026. Június 10. 08:23, szerda | Helyi
Mozgás Éjszakája: itt a részletes programterv
Jöhet a sportláz, június 12-én rendezik meg a Mozgás Éjszakáját Győrben az Olimpiai Sportparkban és az Aqua Sportközpontban 18:00 és 24:00 óra között.
