Hírek
2013. Május 22. 09:18, szerda |
Helyi
Forrás: infogyor.hu
Petruska András és Váray László koncertje
Petruska András és Váray László koncertje, május 31-én a Színhely - Győr, Kultúrpincében. 20 órai kezdettel.
Petruska András a három éve indult szóló pályafutása alatt és a háta mögött álló, több mint 300 klub- és fesztivál fellépéssel, valamint két kiadott kislemezzel rengeteg rajongót és elismerést gyűjtött. 2010-ben megnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját, majd a következő évben a Quimby egyszemélyes előzenekaraként turnézott. A tavalyi évet az MR2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorában kezdte, most pedig egy kis visszatekintő koncertkörúttal ünnepli az elmúlt időszakot és az eddig bejárt utat.
A koncertkörút győri állomásán Váray Laci, a második lemezük debütálására készülő Colombre Band frontembere lesz a vendég, aki először itt lép fel pusztán egy gitár kíséretében - számára a május 31-i koncert egy különleges kirándulás és az első (fel)lépés egy szóló produkció összeállítására. Laci itt is saját dalaira építi az új produkciót, lesznek ezek közt vadonatújak és olyanok is, amiket új köntösbe bújtatott, akár a Colombre Band, akár korábbi zenekarainak időszakából valók.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
2026. Március 20. 08:06, péntek | Helyi
Kevesebb a beteg, de még nincs vége a szezonnak
Nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek szervezetét is megviselheti a hirtelen jött felmelegedés.
2026. Március 20. 07:05, péntek | Helyi
Látványtelepítés lesz Halak napján a Mosoni-Dunába
A Víz Világnapja és a Halak Napja alkalmából ismét látványtelepítéssel készül a megyei horgász szövetség pénteken.
2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi
Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés
Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.
