Hírek
2011. December 08. 11:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: Napló Online (A kép illusztráció)
Prostitúcióra vette rá fia barátnőjét a bűntetett előéletű győri férfi
A győri férfi egy ideig a megfélemlített nő keresetéből élt. A többszörösen büntetett előéletű illető ismét fegyházban találta magát - számol be a Napló Online.
A korábban többek között rablásért, kábítószerrel való visszaélésért, zsarolásért elítélt V. György 2007 nyarán ismerkedett meg nevelt fia barátnőjével, S. A.-val, akit sikerült rávennie, hogy üzletszerű kéjelgést folytasson 2008 augusztusában Bécsben. Ebbe a nő beleegyezett, de hetekkel később bejelentette, hazaköltözik édesanyjához az Ajka közeli faluba. A férfi ezt rendkívül zokon vette, ugyanis a lány addig napi 300-400 eurót hozott a konyhára. Az első időkben elfelezték a keresetét, majd később a vádlott minden pénzt elvett - áll az ítélet indoklásában.
A 43 éves férfi mindent megtett annak érdekében, hogy visszavigye a győri lakásukba a nőt, aki ettől határozottan elzárkózott, ezért "futtatója" 2008. augusztus végén este elkapta a devecseri vasútállomás női mosdójában, s pofon vágta. Ekkor sikerült elmenekülnie a támadója elől, de másnap a férfi ismét megtalálta: Ajkán berángatta ismerőse kocsijába, majd meg sem álltak Győrig, ahol három napra bezárta egy albérleti lakásba. A vádlott próbálta meggyőzni a nőt arról, hogy a nő vonja vissza a vallomását, amit az ajkai rendőrségen vettek fel jegyzőkönyvbe. Ezért elvitte a Győri Nyomozó Ügyészségre, de a nő ismét csak azt mondta el, amit már elmesélt az ajkai detektíveknek is.
V. György nem adta fel, hogy "visszaszerezze" a lányt, ezért telefonon olyanokat mondott neki, hogy megöli. Az ítélet indoklása szerint egyszer a következő kijelentést tette: bárhol is van, megtalálja, s rágyújtja a házat. Egy sms-ben pedig ezt írta: "Szerencséd, hogy nem vittem be a fegyveremet, pedig a kocsiban volt!" (A vádlottnak valóban volt egy engedély nélkül tartott, kilenc milliméteres, hatlövetű flóbertfegyvere, amit házkutatáskor lefoglaltak tőle, majd a bíróság elkobozta.)
Az Ajkai Városi Bíróság V. Györgyöt halmazati büntetésül három év nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélte lőfegyverrel való visszaélés, kitartottság, személyi szabadság megsértésének bűntettében és zaklatás vétsége miatt. A megyei bírságon jogerőssé vált a döntés.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
