Hírek
2010. Augusztus 16. 14:45, hétfő |
Sport
Forrás: NSO
Prukner: Nem biztosítottak azonos feltételeket számunkra
Mint ismeretes, a Ferencváros tegnap 3–1-re kikapott otthon a Honvédtól a labdarúgó NB I 3. fordulójában. A hazaiak szakmai igazgatója, Prukner László szerint a buta hibák miatt szenvedtek vereséget, de úgy érezte, Szrdjan Sztanics kiáll
„Egy derbit elveszíteni mindig óriási fájdalommal jár. Ennek ellenére azt mondom, saját magunkat vertük meg, ilyen buta hibákat nem lehet elkövetni - kezdte a Honvéd elleni 3-1-es vereség utáni értékelését Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója. - Megismétlődött a kecskeméti gól - megint hiba volt, hogy nem szóltak egymásnak a játékosok. A gól annyira megfogta a csapatom, hogy még kettőt kapott."
„Már az első félidőben próbáltam cserével változtatni, de úgy érzem, nem biztosítottak azonos feltételeket számunkra, itt különösen a kiállításra gondolok. A második félidőben kockáztatnom kellett. Nem álltunk vissza, próbáltunk kezdeményezni, faragni a hátrányunkból. Megígérem, az elhullajtott pontokat valahol biztosan visszaszerezzük" - tette hozzá a szakember.
A Honvéd szakvezetője, az olasz Massimo Morales természetesen elégedett volt csapata teljesítményével, a kispestiek két vereség után tudtak győzni a 3. fordulóban.
„Minden elismerésem a játékosaimé, mert rendkívül tudatosan és fegyelmezetten futballoztak. Elismerem, az első gólunknál szerencsénk volt, ám azután is sok szép támadást vezettünk" - fogalmazott a vezetőedző.
„A szezon első két meccsén elkerült bennünket a szerencse, de tudtam, előbb-utóbb nekünk is meglesz a győzelem. Nehéz úgy beépíteni az újakat, hogy közben játszani is kell. Ám látom, ez a csapat fejlődőképes" - tette hozzá Morales.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Április 20. 20:08, hétfő | Sport
Gokart - Nagy Ádám: Bronzérem a szezonnyitón
Egy harmadik hellyel kezdte Nagy Ádám a 2026-os gokartszezont.
