Hírek
2018. Április 16. 18:12, hétfő | Sport
Rallycross: Kisvadkutya: Volt ott minden!
Ifj. Nedecki László kérdeztem 2018 első rallycross futama után.
Megosztanád a portálolvasókkal a Húsvéti Rabócsiringi rallycross parádé két napját. Mi is történt, hogy is volt?
- A szombati napon sikeres minimumvizsgát tettetem, s ennek, nagyon örültem. Majd következett a Suzuki Swift 1,3-s teljesítménymérése. Kőkemény 63 lóerőt mértek ki belőle, és 94 Nm-ert.
Vasárnap esős pálya fogadott minket. Megkezdtük az edzéseket, amin egyszer meg is pörögtem, de sikerült megfognom a kocsit. Ezek után előfutamok következtek. Mindkét előfutamon a határokat próbáltam feszegetni, ami sikerült is, mert ismét megforogtam. Az előfutamokat a tizedik helyen zártam.
Hétfőn reggel még egy előfutam várt rám, amelynek eredménye képen sikerült bejutnom az elődöntőbe. Az elődöntőben a negyedik helyen zártam, összesítésben nyolcadik lettem a Húsvéti Rabócsiringi rallycross versenyen.

Hogy működött az autó alattad?
- A Suzuki kitűnően működött, hála a szervizcsapatnak. Az autón vannak még hiányosságok, amit a következő futamra orvosoljuk, konkrétan a hátsó futóművet nem tudtuk rendesen beállítani.
Voltak-e kalandjaid?
- A harmadik előfutam rajtjában volt egy kis test test ellenes küzdelem, amiből szerencsésen kijöttünk mind a hárman.
Ha újra rajtolhatnál tennél-e valamit másként?
- A rajtkészségemen csiszolnák, így egy jobb rajttal előnyösebb pozícióban fordulhatnák a rajt utáni jobbosban, majd rá a murvára.
Legközelebb merre láthatunk versenyezni?
- Következő rallycross versenyem a Kakucs Ringen lesz május 5-6-án.

Nagyon szépen köszönöm a családom támogatását! Sportbaráti üdvözlettel:
Ifj. Nedecki Kisvadkutya László
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
