Városlista
2026. február 7, szombat - Tódor

Hírek

2010. Február 22. 11:00, hétfő | Helyi
Forrás: Oxygen Media

RangAdó II: Régiós első, a PindúrPandúrok csapat

RangAdó II: Régiós első, a PindúrPandúrok csapat

A középiskolás diákok adózási ismereteinek bővítését, és az adótudatosság formálását szolgáló vetélkedő régiós döntőjét rendezte m

Az APEH által immár második évben meghirdetett RangAdó című versenyre idén valamivel több, mint négyszáz 5-5 fős csapat regisztrált. A három internetes forduló után mindegyik régióban 6 diákközösség vetélkedett az országos döntőbe jutásért.

A nyugat-dunántúli versenybe a győri, Révaiintegrál (Révai Miklós Gimnázium és Kollégium), a szintén győri PindúrPandúrok (Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola), illetve az Adó@OK (Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola), Szombathelyről a Ca$h'GeT'lOw (Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola), az rány-Adók (Perfekt Szakközépiskola), Csepregről pedig a Haladók (Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola) csapata küzdötte be magát, a rajtoló 46 diákcsoportból.

A pénteki régiós döntő szoros eredményt, nagy csatát hozott, a 12 forduló alatt. Szinte az utolsó kérdéscsoportig négy diákközösségnek volt jó esélye a győzelemre, végül remek véghajrával a győri PindúrPandúrok (Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola) fantázianevű lánycsapat nyert, csupán három ponttal megelőzve a szintén győri, Révaiintegrál (Révai Miklós Gimnázium és Kollégium) fiúcsapatot. Harmadiknak a szombathelyi Ca$h'GeT'lOw (Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola) fiú-lány vegyes csapat fejezte be a vetélkedőt.

A régiós döntő minden résztvevője ajándékutalvánnnyal gazdagodott. Az első helyezett csapat tagjai 15 ezer forintos, a második 12 ezer forintos, a harmadik 10 ezer forintos, minden további helyezett pedig 5-5 ezer forintos utalványt vehetett át Nagy József titkársági főosztályvezetőtől, a versenysorozat fó szervezőjétől.

A március 5-i országos döntőben, Budapesten, a régiós bajnokok versenyezhetnek a díjakért (laptop, iPod, fényképezőgép, utazások).

Az APEH úgy véli, hogy a vetélkedő alatt a diákok adózástörténeti érdekességekről tanulhatnak, megismerhetik napjaink alapvető adózási tudnivalóit, a magyar adórendszer felépítését és működését, az adónemeket, az adózók jogait és kötelességeit illetve betekintést nyerhetnek az adóhivatal munkájába s mindennapi életébe is.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 07. 08:27, szombat | Helyi

Pálfalvi Roland profi szerződést kapott

Pécsről indult, Győrben lett felnőtt játékos és most az ETO-nál kapta meg első profi szerződését.

2026. Február 07. 08:06, szombat | Helyi

Magas ponthatárok mellett csaknem háromszáz hallgató került be a Széchenyi István Egyetem keresztfélévben induló képzéseire

Az Oktatási Hivatal közzétette a keresztféléves felvételi eljárás ponthatárait, melyek értelmében közel 300 hallgató kezdheti meg tanulmányait februártól a győri Széchenyi István Egyetemen.

2026. Február 07. 07:07, szombat | Helyi

Szijjártó Péter: az Audi győri gyára folyamatosan növeli a termelését és idén új motortípus gyártását is megkezdik

Az Audi győri gyára nagyon sikeres, folyamatosan növeli a termelését, és idén új elektromos motortípus gyártását is megkezdik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint pénteken Budapesten

2026. Február 06. 08:24, péntek | Helyi

Idén is lesz jet-ski Eb-futam Győrben és Győrzámolyon