Városlista
2026. március 22, vasárnap - Beáta, Izolda, Lea

Hírek

2019. Március 26. 08:46, kedd | Belföld
Forrás: mti

Rekordlétszám várható az idei első hazai Spartan akadályfutó-versenyen

Rekordlétszám várható az idei első hazai Spartan akadályfutó-versenyen

Rekordlétszám, körülbelül tízezer induló várható az idei első Spartan akadályfutó-versenyen, amelyet szombaton és vasárnap Nagykanizsán rendeznek meg.

A szervezők tájékoztatása szerint az első napon az úgynevezett Super távnak vágnak majd neki az indulók, ez legalább 13 kilométer és minimum 25 akadályt jelent, másnap pedig a Sprinten legkevesebb öt kilométeren legalább 20 akadállyal kerülnek szembe a jelentkezők. Az első napon a felnőttek versenyére már több mint 3500-an regisztráltak, míg a vasárnapi futamokon eddig 5200 induló részvétele biztos. Mindkét napon rendeznek majd gyerekfutamokat is.

A második nap egyik érdekessége, hogy az utolsó futamban Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettes vezetésével a Magyar Honvédség egyik 50 fős egysége gyakorló felszerelésében teljesíti majd a pályát, előtte pedig együtt, speciális bemelegítést végez a többi indulóval.

A sorozat tavalyi évada ugyancsak Nagykanizsán indult, akkor a még egynapos fesztiválon több mint húszezer ember látogatott ki a helyszínre, amely ezúttal is a helyi Csónakázó-tó környékén lesz. Azt a versenyt a Spartan nemzetközi vezetősége a legjobb szervezésű európai viadalnak választotta. A fesztiválon mindkét nap folyamatosan felnőtt és gyerekprogramokkal szórakoztatják a látogatókat, a futamokra még korlátozott számban lehet regisztrálni, ugyanakkor online nevezésre csak kedd éjfélig van lehetőség.

Idén Magyarországon három helyszínen rendeznek Spartan futamokat. Nagykanizsát követően június 29-én és 30-án hazánkban először rendeznek Trifecta hétvégét Eplényben, azaz két nap alatt mindhárom klasszikus távon lehet majd versenyezni - a Super és a Sprint mellett Beast-futam lesz minimum 19 kilométeren és 30 akadállyal. Az évad október 5-én és 6-án Kazincbarcikán zárul Beasttel, Sprinttel, valamint Jótékonysági futammal.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Belföld

Az Otthon Start Programban már 30 ezernél több hitelfolyósítás történt

Az Otthon Start Program dinamikusan növekszik, és mára meghaladta a 30 ezret a folyósított hitelszerződések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője szombaton Gödöllőn.

2026. Március 22. 11:00, vasárnap | Belföld

Magyarországra leselkedő veszélyekről beszélt Orbán Viktor

Négy nagy veszéllyel kell szembenéznie Magyarországnak már a következő hónapokban, ezért ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.