Hírek
2010. Április 10. 14:38, szombat |
Kék hírek
Forrás: HírTv
Repülőgép-katasztrófában elhunyt a lengyel elnök és kisérete
Pár száz méterre a szmolenszki repülőtértől zuhant egy erdőbe a Lech Kaczynski lengyel elnököt szállító repülőgép, erősen ködös időben – közölték szombaton orosz tisztségviselők. A zuhanást senki sem élte túl. Kaczynski a kat
Az orosz televízióban bemutatott képeken látni lehetett, hogy az apró darabokra esett gép roncsai egy ködös erdőben vannak szétszóródva, egyes darabok még füstöltek, miközben mentőalakulatok dolgoztak a helyszínen. Az orosz külügyminisztérium közlése szerint erős köd volt a területen. A gép feltehetően fáknak ütközött.
Szmolenszk kormányzója elmondta, hogy a zuhanást senki sem élte túl. Ugyanezt közölte a vészhelyzetekkel foglalkozó orosz minisztréium is - közölte az Interfax orosz hírügynökség. Korábban a lengyel külügyi szóvivő megerősítette, hogy Lech Kaczynski a lezuhant gép fedélzetén volt. Vele volt még felesége, a lengyel hadsereg vezérkari főnöke, valamint a külügyminiszter helyettese - közölte a szóvivő. Közben bejelentették, hogy a balesetben meghalt a lengyel jegybank elnöke, Slawomir Skrzypek.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök azonnal kinevezte Vlagyimir Putyin orosz kormányfőt, hogy vezesse a baleset kivizsgálásával megbízott bizottságot. Az orosz elnök a helyszínre küldte a vészhelyzetekkel foglalkozó minisztert.
A lengyel elnök halálát hivatalos még nem erősítették meg. A gépen egy 85 fős lengyel delegáció utazott - közölték lengyel tisztségviselők.
Katyin
Kaczynski azért utazott az orosz városba, hogy részt vegyen a katyini mészárlás hetvenedik évfordulójára rendezett megemlékezésen. A második világháború elején a szovjet hadsereg egységei több mint húszezer lengyel katonát végeztek ki a katyini erdőben és környékén. A lengyel és orosz kormányfő szerdán először emlékezett meg közösen a mészárlás áldozatairól, egy történelmiként jellemzett találkozón.
Kaczynski 1949 júniusában született ikertestvérével, Jaroslawval, akivel együtt gyerekszínészként váltak ismertté. Lech Kaczynski testvérével együtt a hetvenes évek végén bekapcsolódott a kormányellenes mozgalomba, és részt vett a gdanszki hajógyári sztrájkban. Testvérével együtt 2001-ben alapította meg a jobboldali, konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) nevű pártot. 2002-ben Varsó polgármesterének választották a keresztény értékeket képviselő, és a katolikus egyházhoz közel álló politikust, aki 2005 végén lett Lengyelország elnöke.
„Magyarország is személyes jóbarátját veszítette el"
Kiss Gy. Csaba egyetemi tanár, lengyelszakértő a hírTV-nek úgy nyilatkozott: azontúl, hogy személyesen is gyászol, hiszen jó barátságban volt a lengyel elnökkel, „Magyarország is személyes jóbarátját veszítette el". Az államfő utódlásáról azt mondta, két hónapon belül ki kell írni az államfőválasztást.
(FH, MNO, hírTV, lanchidradio.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
2026. Március 30. 12:00, hétfő | Kék hírek
Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.
2026. Március 28. 10:22, szombat | Kék hírek
Ajánljon ön is helyszínt a 2026-os Speedmaratonhoz!
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.
