Hírek
2011. Március 10. 14:37, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Részegen, bedrogozva, jogosítvány nélkül vezetett
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 21 éves férfit, aki ittasan, bedrogozva okozott halálos közlekedési balesetet szombaton hajnalban, Körmenden. A jogosítvány nélkül vezető sofőr hibájából egy 18 éves lány halt meg, m
A körmendi fiatalembert a Szombathelyi Városi Bíróság helyezte előzetes letartóztatásba. A tragikus baleset szombaton hajnalban történt a 8-as főút körmendi szakaszán. A 21 éves sofőr elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról, majd nekiütközött egy villanyoszlopnak, egy fának, végül egy reklámtáblát kidöntve az út menti füves területen állt meg.
A balesetben a sofőr, és egyik utasa könnyű sérüléseket szenvedett, míg a hátul ülő 18 éves lány kirepült a kocsiból, s olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítást követően életét vesztette.
A balesetet okozó fiatalember - az elvégzett tesztek alapján - ittas volt, kábítószert is fogyasztott. Jogosítványa sem volt, s több büntetőeljárás is folyik már ellene. Az előzetes letartóztatását kezdeményező ügyészség szerint - és a letartóztatást elrendelő bíróság szerint is - tartani lehet szökésétől. (rá)
HavariaPress
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 22. 07:34, szerda | Kék hírek
Hollandiában rekordszámú droglabort számoltak fel tavaly
A holland rendőrség rekordszámú, 151 droglabort számolt fel tavaly, szemben a 2022-ben fellelt valamivel több mint százzal, ugyanakkor kevesebb marihuánaültetvényt találtak, mint a megelőző évben
2024. Május 16. 07:52, csütörtök | Kék hírek
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron, egy családi házban szerdán kora délután.
2024. Május 15. 09:10, szerda | Kék hírek
Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi hulladékégetőben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.