Hírek
2010. Március 30. 13:10, kedd |
Bulvár
Forrás: Story Online
Ricky Martin beismerte másságát
Hosszú évek pletykái és találgatásai után elege lett Ricky Martinnak és egy megható levelet tett közzé, amelyben bevallja, hogy homoszexuális.
Hölgyek milliói bolondulnak érte évtizedek óta - mégsem látta soha senki nővel. Jogos a kérdés, hogy miért nem találja a szerelmet Ricky Martin. A magyarázat pedig az, hogy nem is kereste, mert félt, hogy elítélik. Méghozzá azért, mert a saját neméhez vonzódik. Ezt az énekes saját honlapján vallotta be tegnap éjszaka, egy nyílt levélben. A közlemény rendkívül bensőséges és őszinte, érezni rajta, hogy nem volt könnyű döntés. Viszont szükség volt rá, mert már nem érezte magát boldognak a nyomasztó titok súlya alatt. A szavaiból kiderül, hogy eddig csak a színpadon tudott önmaga lenni, mert ott akárhogy viselkedhetett, és kiadhatta a lelkét. Iker fiainak azonban képtelen lenne hazudni, ezért jobbnak látta, ha az egész világ előtt tiszta vizet önt a pohárba, még akkor is, ha erre rámegy a karrierje, vagy támadások érik a médiában.
Ricky szexualitása mindig is rettenetesen foglalkoztatta a közvéleményt. Még a kilencvenes évek elején ugyan Rebecca de Albáról azt állította, hogy a barátnője, akit el is jegyzet, de sokak szerint soha nem volt köztük romantikus viszony. Így sokakat most lepett meg a bejelentésével, maximum a bátorságával.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:59, kedd | Bulvár
Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző
Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.
2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
2025. December 18. 07:38, csütörtök | Bulvár
Sean Paul 2026 májusában a Budapest Parkban ad koncertet
Sean Paul jamaicai előadó 2026. május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.
