Hírek
2013. Augusztus 06. 11:47, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Romagyilkosságok - A bíróság szerint a vádlottak tudatosan készültek a támadásokra
A romagyilkosságok vádlottjainak személyi körülményeit részletezte az öttagú bírói tanács elnöke a kedden kihirdetett elsőfokú ítélet szóbeli indoklásának első órájában a Budapest Környéki Törvényszéken
A bírói tanács elnöke elmondta, hogy Kiss Árpád és Kiss István, az első- és a másodrendű vádlott fiatalon elvesztette édesapját, Pető Zsolt és Csontos István, a harmad- és a negyedrendű vádlott szülei elváltak.A vádbeli cselekmények idején 42 éves Kiss Árpád érettségizett, zenét tanult, a cselekmények idején 33, illetve 34 éves Kiss István és Pető Zsolt korábban szakács, illetve cukrász volt, a 27 éves Csontos István pedig hidegburkoló, majd szerződéses katona, ám mentális problémák miatt leszerelték. A vádlottak közül eddig egyedül Pető Zsolt volt büntetve, egyszer, garázdaság miatt.
Miszori László kitért arra, hogy Kiss István és Pető Zsolt szélsőséges nemzetiszocialista eszméket vallott, szkínhed csoportosulásokban vett részt, Kiss István fiatalon összetűzésbe került romákkal Debrecenben. Hozzátette, Kiss Árpád a 2006. őszi megmozdulásokban nem vett részt, de figyelemmel kísérte azokat, és úgy döntött, hogy kezdeményezően fog fellépni a szerinte cigányok által elkövetett bűncselekmények ellen. Öccsét, Istvánt kivonta a Véres kard elnevezésű debreceni szélsőjobboldali társaságból, és elkezdték tervezni a romák fegyveres "megrendszabályozását".A Budapest Környéki Törvényszék kedden első fokon tényleges életfogytiglanra ítélte az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat, a negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár
Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül
Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.
2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár
Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány
Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.
2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.
