Városlista
2026. március 22, vasárnap - Beáta, Izolda, Lea

Hírek

2011. Október 10. 10:20, hétfő | Helyi
Forrás: Nyugathír

Sikeres volt a győri kezdeményezés: a vizák már elérték a Duna-deltát

Sikeres volt a győri kezdeményezés: a vizák már elérték a Duna-deltát

Hazánkban jelölt vizát fogtak ukrán halászok szeptemberben a Duna Kilija-ágában, 18 kilométerre a Fekete-tengertől.

A tavaly elindított vizatelepítési program eredményességét igazoló, 50 centiméter hosszú halat visszaengedték a Dunába - közölte vasárnap a Vidékfejlesztési Minisztérium .

Az MTA BLKI No10998 jelű viza kifogásáról az ukrán Duna Bioszféra Rezervátum tájékoztatta a visszatelepítési program szervezőit. A hal Vilkovóig 1580 kilométert tett meg, áthaladva a Vaskapu I. és a Vaskapu II. vízerőműrendszeren. Azzal, hogy a viza elérte a Duna-deltát, a 2010-es vizatelepítés kezdeményezői elérték céljukat: bizonyították, hogy a Duna felső szakaszáról, vagyis szaporodási helyükről a halak eljutnak tengeri élőhelyükig - hangsúlyozza a VM sajtóirodájának közleménye.

A 100-100 kis vizát 2010. szeptember 29-én a Szigetközben, Budapesten a Vizafogónál és Ercsinél, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság koordinálásával engedték vízbe. A vizatelepítés kezdeményezői és támogatói a Rideg&Rideg Fish Farm Kft. Homokmégy, az "Előre" Halászati Termelő Szövetkezet Győr, a Közép-dunai Hal Kft. Ercsi, és a Hallépcső Bt. Győr voltak, míg a halak jelölését a Balatoni Halászati Zrt. munkatársa végezte. A sikerhez hozzájárultak a szerb, ukrán halászok, az ukrán Duna Bioszféra Rezervátum, a román Duna Delta Intézet és a Belgrádi Egyetem Biológiai Tanszék munkatársai.

A kezdeményezők folytatni kívánják a tokfélék megmentéséért végzett munkájukat, terveik között szerepel az állományerősítő telepítések megkezdése, az élőhelyek védelme és annak vizsgálata, hogy a hajózsilipek funkcionálnak-e halzsilipként. Az újabb célkitűzések azonban már szélesebb körű összefogást igényelnek, mivel a Duna jelképének tekinthető viza megmentése Magyarország és a Duna-menti országok közös feladata - mutat rá a minisztériumi közlemény.

Címkék: duna, viza

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi

A gépek és a művészet találkozása

Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.

2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi

Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben

A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.

2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi

Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz

A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.