Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2023. Augusztus 16. 07:15, szerda | Helyi

Sok dolga volt a rendőrség munkatársainak a hétvégén

Sok dolga volt a rendőrség munkatársainak a hétvégén

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 72 órában összesen 20 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök

Közülük egy halállal, három súlyos, hat könnyű sérülésekkel és tíz anyagi kárral végződött.

A police.hu szerint egy 18 éves fiatalember közlekedett segédmotoros kerékpárjával Sopronban, a Virágvölgyi úton 2023. augusztus 12-én 0 óra 45 perckor. A jármű sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, és egy balra ívelő kanyarulatban nekiütközött az út melletti szegélynek, a sofőr elvesztette egyensúlyát, és egy betonkábelnek ütközött. A balesetben a motor vezetőjét a mentőszolgálat súlyos sérülésekkel szállította kórházba.

Sokorópátkán, a Kossuth Lajos utcában személygépkocsival haladt egy 24 éves helyi férfi 2023. augusztus 12-én 3 óra körül, amikor – vélhetően ittasságából kifolyólag – az útpadkára hajtott, majd elveszítette uralmát a járműve felett, és egy ház kapubejárójához vezető hídnak ütközött. Ezt követően továbbsodródott, és egy szomszédos ház kapuját kidöntve az autóval az oldalára borulva állt meg. A balesetben a sofőr megsérült, és szintén kórházba került.

Egy szlovák honosságú személygépkocsival közlekedett 2023. augusztus 13-án 21 óra 25 perckor egy 43 éves férfi a 85-ös főútvonalon. Sávváltásba kezdett, azonban nem vette észre, hogy közben mellé hajtott egy másik személyautó, amelynek nekiütközött. Az eset során a szlovák felségjelzésű jármű vezetője megsérült, a mentők kórházba vitték.

A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

Forrás: police.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi

Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres

Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.

2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi

Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére

A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.

2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi

Elkészültek az eSZJA tervezetek

Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.