Hírek
2010. Szeptember 12. 14:37, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség
Sok dolguk akadt a tűzoltóknak
Több mint 200 helyre riasztották a tűzoltókat országszerte az esőzések miatt délután öt óráig. A legtöbb feladat Bács-Kiskun, Heves, Nógrád és Pest megyében illetve a fővárosban van, mert kertek, pincék kerültek víz alá - tájékoz
A legfrissebb összesítések szerint 200 fölött volt a riasztások száma délután öt óráig: Bács megyében 70 vonulás történt, Heves megyében 22, Nógrád megyében 20, Pest megyében pedig 55. Elsősorban vizet szivattyúzni hívták a tűzoltókat, az eső ugyanis kerteket és pincéket öntött el.
A lehulló csapadék gondot okozott a főváros XVII. és XXI. kerületeiben is. Emellett kiemeltebb esemény volt a Pest megyei Versegen, ahol a kora reggeli órákban - hogy meg tudják védeni a lakóházakat - a polgármester homokzsákokat kért a megyei igazgatóságtól. Később a csapadékos időjárás tovább vonult Heves és Nógrád irányába, ahol Heréd községet kellett megvédeniük a tűzoltóknak: itt egy mellékutat vágtak át, hogy a víz ne folyhasson be a településre. Mindeközben pedig a nógrádi 21-es út vízátfolyásai adtak feladatot illetve a bárnai bekötőútra rácsúszott erdő földje miatt volt félpályás útlezárás.
Az OKF szerint az időjárással összefüggésben nem érkezett bejelentés komolyabb épületkárokról, ugyanakkor figyelmeztetnek: a domboldalakról lefolyó víz, és a nedves csúszós utak veszélyesek lehetnek, ezért arra kérnek mindenkit, hogy fokozottan figyeljen az utakon.
Független Hírügyökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
