Hírek
2010. Május 12. 07:39, szerda |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Sokkoló, kampó, balta – elsőre nem halt meg a felesége, így lelőtte
Halottkereső kutya segítségével találták meg a rendőrök hétfőn annak az asszonynak a holttestét, akit volt férje valószínűleg lelőtt, majd feldarabolt és gyomaendrődi tanyáján, egy etető alá elásott - tájékoztatta a Független Hí
A rendőrség az asszonyt először eltűnés miatt kereste. Május 3-án rokonok jelentették a rendőrségen, hogy a 34 éves nő négy nappal korábban elvitte 6 éves kislányát volt férjéhez, azóta nem látták. A rendőrség azonban hamar kiderítette, hogy az asszony nem tűnt el, hanem meggyilkolták.
Először a volt férjet hallgatták ki. A poligráfos vizsgálat megerősítette a rendőrség gyanúját, hogy a férfi ölhette meg volt feleségét. Korábban ugyanis, amikor még a pár együtt élt, a férj megpróbálta megölni az asszonyt. Sokkolóval bántalmazta, majd beledobta egy kád vízbe, amibe belelógatott egy hosszabbítót, ami be volt dugva a konnektorba. Az asszony azonban hiába tett feljelentést férje ellen, a szakértői vélemény ellentmondott állításának és a férje is tagadott, így bizonyíték hiányában ejtették az ügyet.
A férfi most is tagadta, hogy volt feleség eltűnéséhez bármi köze is lenne. A rendőrség azonban a férfi tanyáján talált egy baltát és egy szénahúzó kampót, amin gyanús nyomok voltak. Találtak még 1272 db kispuskalőszert is, amit lefoglaltak. Az engedély nélkül tartott lőszerek miatt őrizetbe vették a férfit. Később kiderült, hogy a baltán és a kampón vérnyomok vannak. Ekkor a férfi azt mondta a rendőröknek, hogy veszekedtek, az asszony elesett, beütötte a fejét és sérüléseibe belehalt, ő pedig a holttestet beledobta a Hármas-körösbe. A férfi vallomása életszerűtlen volt, ezért megpróbálták a rendőrök búvárok segítségével megtalálni a meghalt asszonyt, de nem jártak sikerrel. Közben tovább kutattak a férfi tanyáján, ahol megtalálták a nő ruháit és iratait. Akkor a férfi bevallotta, hogy megölte volt feleségét, de nem árulta el, hogy hogyan és azt sem mondta meg, hová rejtette a holttestet.
Végül a nyomozók hétfőn, halottkereső kutya segítségével találta meg a feldarabolt áldozatot, amelyen több lövés nyomot is találtak. A bűncselekmény pontos körülményeit még vizsgálják. A rendőrség várhatóan elrendeli a férfi elmeorvosi vizsgálatát.
FH
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Egy török férfit vett őrizetbe a rendőrség a péntek esti budapesti halálos baleset miatt
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek
BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
