Hírek
2017. December 14. 07:20, csütörtök | Bulvár
Stroke-ot kapott és lebénult Markos György
A humorista sosem járt orvoshoz, meg is lett az eredménye: évekkel ezelőtt stroke-ot és infarktust kapott Markos György.
Tizenhárom évig nem mentem kontrollra, úgy versenyeztem, küzdősportoltam, meg minden, aztán jött a sztrók, csak nem volt publikus, nem akartam celeb lenni. Két hétig bent feküdtem az OPNI-ban, ott közölték, hogy “remekek” az eredményeim, mert a 120 helyett 220 volt a vérnyomásom, a koleszterinem 3,8 helyett 7, a trigliceridértékem a normálisnak a hatszorosa, mondták, hogy ügyes” – sorolt a bajokat a humorista.
Markos György az Esti Frizbi felvételén elárulta Hajdú Péternek, hogy egy időre lebénult az agyérgörcs következtében. “A körmömet sem tudtam megreszelni” – mondta a közönség döbbenetére.
Miután jobban lett, 180 fokos fordulatot vett az élete. Kemény edzéstervvel harminc kilótól szabadult meg négy hónap alatt, napi hat kilométereket futott. “Most már csak zöldet eszem, úgyhogy pompon nőtt a seggemre, mint a nyulaknak” – tette hozzá nevetve Markos, aki reméli, mások tanulhatnak az ő történetéből, ami kis híján nagyon rosszul végződött.
Forrás: nlcafe.hu; blikk.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár
Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül
Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.
2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár
Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány
Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.
2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.
