Hírek
2012. Február 11. 17:40, szombat |
Helyi
Forrás: gyor.hu
Összefogás Koncert Győrben
Neves fellépők közreműködésével rendezik a fővárosban és Győrben azt a mintegy hatórás koncertsorozatot, amellyel országunk államadósságának csökkentéséhez kívánnak hozzájárulni a szervezők.
A program elnevezése találó, hiszen a rendezvény valóban széleskörű összefogás révén jön létre. A koncerthelyszínt, a technikát támogatásként kapják a szervezők és a művészek is ingyen vállalják a fellépést.
A közönség a 2012 forintba kerülő jegyek megvásárlásával segíthet, hiszen a jegybevétel - a technikai költségek levonása után - az Összefogás az Államadósság Ellen Alap számlájára kerül. A tizennégy év alatti látogatók számára a koncert ingyenes. Őket arra kérik, hogy hozzanak magukkal egy ajándékot, amit eljuttathatnak a rászorulóknak. Ebben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködik.
A győri koncert február 19-én délután három órakor kezdődik a Városi Egyetemi Csarnokban. A rendezvényen az esti órákig folyamatosan neves előadók váltják egymást a színpadon, köztük Bende Ildikó, Adri, Caramel, a Kozmix, Járai Márk, MM Márton Máté, Kiss Tünde, Miller Zoltán, Forgács Péter, vagy éppen a Hangária Zenekar. A rendezvény fővédnöke Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
A győri programmal egy időben a budapesti Papp László Sportarénában is megrendezik a jótékony koncertet. (A rendezvényről és a fellépőkről részletesebben a www.osszefogaskoncert.hu honlapon tájékozódhat.)
Az államadósság csökkentésére irányuló akciót egyébként korábban Rédly Elemér, győri katolikus plébános indította, aki személyesen is tenni kívánt valamit az ügy érdekében. Véleménye szerint bárki is felelős az államadósságért, az mindnyájunk terhe, és mindnyájunk közös érdeke, hogy mielőbb megszabaduljunk tőle, ezért a saját pénzéből egymillió forintot ajánlott fel erre a célra.
Kezdeményezésére létrejött az Összefogás az Államadóság Ellen Alap, amelynek számlájára – a 11707000-22222222-es számlaszámra bárki befizetheti az általa gondolt összeget.
A kezdeményezésről a http://osszefogasazallamadossagellen.hu weboldalon olvashat részletesen).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
