Hírek
2026. Július 19. 08:34, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Sulyok Tamás aláírja a 17. alaptörvény-módosítást
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírja az alaptörvény tizenhetedik módosítását. A módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.
Az államfő a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta, mivel az alkotmánymódosítások tartalmi kérdéseivel összefüggésben a köztársasági elnök nem fordulhat az Alkotmánybírósághoz, azaz tartalmi kontroll nem érvényesülhet, így "az alkotmányos elveket sértő, de az Országgyűlés, mint alkotmánymódosító hatalom által törvényes eljárás keretében elfogadott jelen módosítással szemben alkotmányos eszközzel nincs módom élni".
"Alaptörvényben foglalt kötelezettségemnek - jogi lehetőségeim és lelkiismeretem alapos mérlegelése után - eleget teszek. Aláírásom köztársasági elnöki kötelezettségeim és a köztársasági elnöki intézmény iránt tanúsított teljes és minden körülmények közötti tiszteletem végső pecsétje"
- fogalmazott Sulyok Tamás.
Kiemelte, hogy ő az alaptörvényt mindvégig megtartotta, azt meg nem sértette, feladatait annak teljes tiszteletével látta el, hozzátéve, hogy ezért sem tagadta meg az aláírást, amivel jogsértést követett volna el.
A tizenhetedik alkotmánymódosítást az államfő a politikai hatalommal való visszaélés súlyos és szégyenteljes történelmi példájának nevezte, amely szerinte töréspontot hozott a magyar alkotmányos demokráciában, és mély sebet ejt a demokrácia, a hatalmi ágak megosztása és a jogállamiság alkotmányos értékein.
"A szabad társadalom alapértékeit, a jogállamot a demokráciát a hatalommegosztás elvét hatalmi érdekből megtaposták. E döntésért a kizárólagos felelősség az alkotmánymódosító hatalmat terheli" - jelentette ki Sulyok Tamás.
A köztársasági elnök annak a véleményének adott hangot, hogy ezzel a döntéssel megszűnik az 1956 örökségéből a rendszerváltáskor létrejött demokratikus jogállam, valamint a köztársasági elnök rendszerváltás óta változatlan legitimitása is.
Elmozdítása után "a köztársasági elnöki intézmény a végrehajtó hatalom és a politika kiszolgáltatottjává válik, közjogi szerepe elhalványul, alapfunkciója megszűnik. Megszűnik továbbá bármilyen féket vagy ellensúlyt képezni" - fejtette ki az államfő
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
