Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2014. Június 16. 12:56, hétfő | Bulvár
Forrás: InfoGyőr

Szabó Zsófi fura jelenség lett

Szabó Zsófi fura jelenség lett

Először is tudni kell a színésznőről, hogy korábban már voltak nagy változásai. Pár évvel ezelőtt hátrahagyva hedonista életét, elkezdett rendszeresen sportolni, nem vállalt el minden felkérést, visszafogta a bulizást és figyelt arra, hogy magánélete az övé maradjon. Olyan emberekkel vette körül magát, akik segítették és nem pedig a negatív énjét hozták ki, gondolni lehet itt a Berki Krisztiánnal való kapcsolatára. Aztán telt az idő és sikeresen megváltoztatta életét.

Talán most is erre készül, viszont senki sem tudja mi a cél. Azt tudni lehet, hogy kevés embernek veszi fel a telefont és egykori legjobb barátnőjét Sarka Katát teljesen mellőzi az életéből, a családjával együtt. Sejthető, hogy ismét arculatváltozás következik pályafutásában, amit jelképez rövidre vágatott frizurája is. Nem tudhatjuk, mit hoz ki a tragédia feldolgozása Zsófiból, de ha olyan pozitív lesz a változás, mint pár évvel ezelőtti életmódváltása, akkor egy igazán erős és még inkább felnőtté vált Szabó Zsófit fognak visszakapni rajongói.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár

Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön

Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.

2026. Március 21. 08:26, szombat | Bulvár

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris amerikai színész - jelentette be a család Norris Instragram-oldalán pénteken.

2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.

2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár

Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról

A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.