Hírek
2010. Április 30. 14:43, péntek |
Sport
Forrás: Story Online
Szávay szettet rabolt Szafinától
Szávay Ágnes a stuttgarti tenisztornán ugyan egy játszmát megnyert Dinara Szafina ellen, ám a döntő szettben már esélyese sem volt, így az orosz játékos jutott be a legjobb nyolc közé.
A mérkőzés előtt Szávay százszázalékos mérleggel rendelkezett Szafina ellen, eddigi egyetlen összecsapásukat ugyanis Charlestonban zöld salakon 6:2, 7:5-re ő nyerte meg.
Most is ő kezdett jobban, hiszen rögtön elvette a második kiemelt orosz adogatását, ám a brék a mérkőzés elején nem számított ritka jelenségnek, először Ági tudta hozni a szerváját, ezzel pedig 3:1-re vezetett.
Szafina rettentő indiszponált volt saját adogatójátékainál, amit Szávay remekül használt ki, így 4:1-re elhúzott. Talán túlságosan is megnyugodott ettől, mivel ezután a pontosabbá váló Szafina került fölénybe, és sorozatban négy játékot megnyerve 5:4-re fordított.
A magyar játékosnak azonban helyén volt a szíve, kétszer is sikerrel adogatott a szettben maradásért - 4:5-nél szettlabdát is hárított -, így jöhetett a rövidítés. Ezt Szávay 2-0-val kezdte, ám ezután Szafina kezébe vette az irányítást, és 6:3-nál újabb játszmalabdái voltak. Az első kettővel még nem tudott élni, a harmadikkal (összesítésben már a negyedikkel) viszont már igen, így az övé lett a nyitó szett.
A második játszma az elsőhöz hasonlóan két brékkel kezdődött, majd Szafinának 3:3-nál három lehetősége is volt elvennie Szávay adogatását, ám nem járt sikerrel. Olyannyira nem, hogy a következő két gém is Ágié lett, aki így 6:3-mal kiegyenlített.
Sajnos Szafinát ez kellőképpen felbőszítette, és olyan teniszt produkált, amire Szávaynak a döntő szettben nem volt válasza. Az orosz játékot sem engedélyezett magyar ellenfelének, így végül a papírformának megfelelően bejutott a negyeddöntőbe.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
