Hírek
2010. Június 06. 16:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Százmilliós mezőgazdasági károk Győr-Moson-Sopron megyében
A Gazdakörök felmérése alapján csak Győr-Moson-Sopron megyében 8-10 ezer gazdálkodó földjein és ültetvényein áll a víz, a károk pedig elérhetik a 100 millió forintot
Amíg tavaly márciustól szeptemberig a szárazság miatt alakult ki vegetációs időszak, most a sok eső és a vihar okozott gondot. Az már biztosan látható, hogy 2010-ben a konzerv- és hűtőiparban, valamint az üdítőital-gyártó üzemekben a korábbi évekhez képest kevesebb zöldséget és gyümölcsöt dolgozhatnak fel.
Családi János elnök, Hanság-Fertőmenti TSZ, Csorna: "A korai cseresznyéből egy szemet sem tudtunk leszedni, mert a sok víz miatt kirepedt és elrohadt már szinte a fán. Ugyanúgy jégverés és viharverés okozott kárt a vöröshagyma-ültetvényeken, tehát mindenképpen azt gondolom, hogy kevesebb lesz a zöldség- gyümölcs, de most van szükség az összefogásra, hogy ennek ellenére figyeljenek oda az emberek, és akkor is a magyar zöldséget és gyümölcsöt vegyék."
Az esős időjárás következtében előreláthatólag mintegy 4-5 millió tonna gabonával terem kevesebb a szokásosnál, vagyis 9-10 millió tonna betakarításával lehet számolni. Ez a mennyiség ugyan elegendő a belföldi ellátás biztosításához, a termelőknek azonban a befektetett pénzük sem térül meg, haszonra pedig egyáltalán nem számíthatnak.
Fenyőházi Tibor országos alelnök, Magosz: "Ahol csak lábvíz van, ami azt jelenti, hogy a növények lábazatánál van a víz, az pedig óriási gombafertőzést okoz a gabonának. Nem tudnak rámenni a gazdák, nem tudnak permetezni, ezért már most látszik, hogy elkezdett rozsdásodni, különböző gombafajták támadták meg."
Egy átlagos évben Magyarországon a két legfontosabb gabonaféléből, azaz kukoricából 8-9 millió, míg búzából 4-5 millió tonna az átlagos mennyiség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 08:23, szerda | Helyi
„A célom és az álmom változatlan maradt: játszani a magyar válogatottban”
Fodor Csenge magyar válogatott kézilabdázó, a Győri Audi ETO KC játékosa reagált Golovin Vlagyimir szavaira. Közleményét változtatás nélkül közöljük:
2026. Február 25. 08:07, szerda | Helyi
Másodszor is távol maradt a Fidesz a közgyűléstől, győriek töltötték meg a dísztermet
Hétfő kora este Pintér Bence polgármester bejelentette, hogy jövő hétfőn ismét megpróbálják elfogadni Győr költségvetését,
2026. Február 25. 07:07, szerda | Helyi
Már a MÁV+ alkalmazásban is elérhetők a győri helyi bérletek (VIDEÓ)
Újabb fejlesztéssel bővült a MÁV+ alkalmazás: már a győri helyi közlekedésben használható bérletek is megvásárolhatók az applikációban.
2026. Február 24. 08:23, kedd | Helyi
Handball Planet: több győri játékost is jelöltek az év csapatába
Fodor Csenge és az Európa-bajnoki bronzérmes Győri-Lukács Viktória is jelölt saját posztján az év csapatába a Handball Planet kézilabdás szakportálnál.
