A programban elhangzó műveket nemcsak az köti össze, hogy orosz szerzők munkái, hanem az a tragikus körülmény is, hogy valamilyen módon mindkettő létrejöttéhez öngyilkosság kapcsolódik.

M. A. Schmidthof zongoraművész, a pétervári konzervatórium növendéke, 1913. április 27-én öngyilkosságot követett el. Utolsó levelét Szergej Prokofjevnek címezte, akit mélyen megrázott közeli barátjának halála, és később négy művét is az ő emlékének ajánlotta - köztük a II. zongoraversenyt, amelyet 1913-ban mutattak be, a huszonkét éves zeneszerző közreműködésével. A mű szenzációt keltett vad temperamentumával, progresszív hangzásvilágával, ugyanakkor nem áll távol a romantika – például Csajkovszkij zenéjének – gesztikájától. Sikere fontos lépés Prokofjev pályáján: állítólag ezt a művet hallva kérte fel Gyagilev a zeneszerzőt első balettzenéjének megkomponálására. A kézirat a tűz martaléka lett a bolsevik forradalom alatt, ezért a komponista 1923-ban újra „összerakta” vázlataiból, noha ő maga lényegesen különbözőnek találta az eredeti műhöz képest. A következő évben, Párizsban Sergei Koussevitzky vezényletével mutatta be Prokofjev a zongoraverseny-irodalom eme rendkívül fejlett technikát igénylő alkotását.

Prokofjev darabjának megszólaltatására Denis Kozhukhin, az a mindösszesen 24 éves pianista vállalkozik, aki 2006-ban – még egy évvel azelőtt, hogy végzett Dmitri Baskirov osztályában a madridi zeneművészeti főiskolán –, harmadik lett a Leedsi Nemzetközi Zongoraversenyen. (Schiff András ugyanitt 1975-ben érte el ezt a helyezést). Denis Kozhukhin nem csak a világ legrangosabb Erzsébet Királyné versenyének győztese 2010-ben, hanem generációjának egyik legtehetségesebb zongoristája is, emlékeztetve a régi nagy orosz zenész zsenikre, mint pld. Guilelsre, Richterre, Horowitzra. Youtube video Kozhukhin játékáról

A második részben elhangzó mű Csajkovszkij utolsó, 1893-ban komponált VI. szimfóniája, amely mind közül a legsötétebb hangvételű; ez az első befejezett szimfónia a zenetörténetben, amelynek utolsó tétele lassú; az adagio lamentoso az egyik legmélyebb zene, amit Csajkovszkij valaha írt. Második tétele, a szerző által különösen kedvelt keringő pedig aszimmetrikus lüktetése miatt rendhagyó. Az utókor számára a VI. szimfónia rejtett programjától aligha választható el, hogy a zeneszerző kilenc nappal az ősbemutató után öngyilkos lett, ezáltal a zenetörténet legmegrázóbb búcsúlevelét az utókorra hagyva.