Hírek
2010. Június 23. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: gyor.hu
Szent László Napok
Szakrális és világi témájú rendezvények, díszközgyűlés, a Szent László díjak átadása, körmenet, lovagkori játékok, bajvívás, sok-sok gyermekprogram j
Téglás Szabolcs a fesztiválközpont munkatársa hozzátette, a program a lovagok látványos felvonulásával indul, az érdeklődők lovagi tornák kellős közepébe csöppenhetnek, lesz, akit lovaggá is ütnek, láthatunk íjászbemutatót, a lovagi táborban pedig megismerhetjük a lovagok életét.
Serfőzőné Tóth Andrea a vasárnapi programokról szólt, amelyek a vidám családi rendezvények után a méltó főhajtás eseményei lesznek. Ezek helyszíne a káptalandomb és a Bazilika, ahol 16.30-tól rendezik a győri önkormányzat díszközgyűlését. Régi hagyomány, hogy ezen az ünnepségen nyújtják át a Szent László díjakat. A Szent László dombormű megkoszorúzása után 18.00 órakor püspöki szentmise és a körmenet következik.
Dr. Ottófi Rudolf alpolgármester a záró programról beszélt. Este fél kilenckor a Győri Filharmonikus Zenekar ünnepi hangversenye kezdődik, ahol Burkali Theodor Szent László miséje hallható. Az alpolgármester hozzátette, az est igazi kulturális csemegének ígérkezik, hiszen a győri előadás lesz a darab ősbemutatója.
A szombati lovagkori" rendezvények részletes programja itt olvasható!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 08:21, péntek | Helyi
Női kézilabda NB I – A címvédő Győr tíz góllal verte a Vasast
A címvédő Győr házigazdaként 34-24-re nyert a Vasas SC ellen a női kézilabda NB I-ben.
2026. Február 27. 08:05, péntek | Helyi
Csülökparádé és jótékonysági fánksütés lesz a Dunakapu téren
Csülökparádéra és jótékonysági fánksütésre várnak mindenkit a szervezők most pénteken, szombaton és vasárnap a győri Dunakapu téren.
2026. Február 27. 07:08, péntek | Helyi
Szezonzárót tart az állatkert fényparkja
Még pár napjuk van azoknak, akik nem látták a győri állatkert WildLight Parkját, mert a különleges élménylehetőség vasárnap estig tart. Aztán itt a tavasz.
2026. Február 26. 08:21, csütörtök | Helyi
Az ETO közleményben ítélte el a rasszista megnyilvánulásokat
Közleményben reagált az ETO FC a legutóbbi MOL Magyar Kupa-mérkőzésen történt rasszista, gyűlöletkeltő és obszcén szurkolói megnyilvánulásokra.
